Hirdetés

A The Sinking City fejlesztői arra kérnek, ne vegyük meg a játékukat

|

A lovecrafti kaland alkotói és kiadója között hónapok óta jogi vita zajlik, és a jelek szerint a két fél ott tesz keresztbe egymásnak, ahol csak tud.

Hirdetés

Ha stílszerűen akarunk fogalmazni, a The Sinking City nem sok vizet zavart a játékpiacon, azonban az azt övező botrány miatt a kaland nem süllyedt el középszer tengerében. A fejlesztő Frogwares és a kiadó Nacon között azóta is megy a jogi adok-kapok, amit most egy kis üzengetéssel is megfűszereztek a sértett alkotók.

A játék még tavaly ősszel került le a digitális boltokból, amikor a fejlesztők azt állították, hogy a Nacon egymillió dollárnyi részesedés kifizetésével tartozik nekik, ráadásul a kiadó marketingkampányában azt sugallta, hogy a játékot igazából ők fejlesztették.

Az ügyet Párizsban tárgyalták, ahol a Nacon javára már született egy bírósági ítélet, így visszakerülhetett a játék néhány digitális boltba, azonban a pereskedés továbbra is zajlik.

Hirdetés

A Frogwares csapat most úgy érezte, a tárgyalótermen kívül is odaszúr, az azóta a Bigben Interactive-val összeolvadt kiadónak.

A Steamen ugyanis jelenleg is fut egy komoly akció, így a The Sinking City most mindössze 16 euróért szerezhető be. A fejlesztők azonban megoldották, hogy egy Twitteren közzétett bejegyzésük előkelő helyen jelenjen meg a játékkal kapcsolatos hírek Steam-oldalán. A tweet azóta eltűnt a felületről, de jó pár napig ezt olvashatták az odalátogatók:

"Nem a Frogwares készítette a The Sinking City azon verzióját, mely a Steamen jelenleg akciós. Nem ajánljuk, hogy megvásároljátok ezt a változatot. További hírek hamarosan."

A steames értékelések között erre reflektálva többen is azt állítják, hogy az ott beszerezhető játék valóban nem a The Sinking City legnaprakészebb változata. A fejlesztők PC-re egy másik digitális áruházon keresztül ajánlják a vásárlást, azonban fontos megjegyezni, hogy itt nincs méretes leárazás a játékon.

A történteket egyelőre egyik fél sem kommentálta, és végleges megállapodásra valószínűleg egészen addig nem számíthatunk, míg a bírósági tárgyalások véget nem érnek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)