Hirdetés

A The Wolf Among Us 2-t azok is érteni fogják, akiknek kimaradt az első rész

|

Nem kell tartani attól, ha esetleg az előzmények ismerete nélkül akartok belevágni a The Wolf Among Us 2-be.

Hirdetés

Remek hírrel szolgált a The Game Awards 2019-en bejelentett The Wolf Among Us 2 kapcsán a Telltale CEO-ja, Jamie Ottilie. A cégvezető ugyanis az Edge magazinnal elmondta, hogy a legendás Fables képregényeken alapuló új játék az számára is tökéletesen érthető és élvezhető lesz, akik kimaradtak a 2013-as első epizódból. 

Ettől még persze erősen javallott az első The Wolf Among Us pótlása, a Telltale egyik legjobb játékáról van szó.

Hirdetés

Ottilie elmondta, a csapat mindenképpen egy olyan narratívát akart összerakni, ami önmagában is képes megállni a helyét, ettől függetlenül persze reméli, hogy kedvet kapnak majd a játékosok az előzmények lepörgetésére is - a The Wolf Among Us 2 megjelenéséig mondjuk erre még bőven lesz idejük. 

A második játék hű marad az előd epizódikus felépítéséhez, de azért természetesen lesznek változások is. A Telltale immár egy teljesen új csapatot takar, a fejlesztők pedig leváltották az olykor már erősen döcögő Telltale Tool grafikus motort, helyette az Unreal Engine 4-re tértek át.

A The Wolf Among Us 2 valamikor 2023-ban fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, és Xbox Series X/S-re. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)