Hirdetés

A Tomb Raider alkotói is beszálltak a Perfect Dark készítésébe

|

A Microsoft saját stúdiója külső segítséget is igénybe vesz, hogy feltámassza a Perfect Dark sorozatot.

Hirdetés

Korábban kiderült, hogy a Perfect Dark rebooton dolgozó, viszonylag új xboxos stúdió, a The Initiative több szálon kapcsolódik a Crystal Dynamics csapatához, hiszen a csapatot vezető Darrel Gallagher két korábbi kollégáját is átcsábította az új Tomb Raider trilógiát szállító cégtől. A két társaság összefonódása itt nem ért véget, egy friss bejelentés szerint együtt is fognak dolgozni.

Erről mindkét stúdió beszámolt a Twitter-oldalán, egy-egy kiegészítő bejegyzésben pedig további fontos kérdéseket is megválaszoltak, amiket a kollaboráció ténye felvet.

"Friss hír a Perfect Darkról! Összeállunk a Crystal Dynamics-szel, a világklasszis csapattal, akik olyan karakterközpontú játékok mögött állnak, mint a Tomb Raider, hogy ezt a belsőnézetes kém-thrillert egy új generációban is elhozzuk. A két csapat nem tudta kihagyni az esélyt, hogy együtt dolgozzanak. Még mindig a fejlesztés korai szakaszában járunk, de rendkívül izgatottak vagyunk, hogy kihasználjuk ezt az egyedi lehetőséget, hogy megvalósítsuk a Perfect Dark vízióját"

- írta a The Initiative csapata kiemelve, hogy a megjelenésre még sokat kell várnunk.

Hirdetés

"Nem lehetnénk ennél izgatottabbak attól, hogy egyesíthetjük erőinket a The Initiative-vel, hogy gamerek egy új generációjának hozhatjuk el a Perfect Darkot! Elemünkben vagyunk, mikor legendás hősökről alkothatunk új elképzelést és alig várjuk, hogy együtt valósíthassuk meg ezt a belsőnézetes kém-thrillert. Rendkívüli örömünkre szolgál, hogy a Perfect Darkot a fejlesztésünk alatt álló címekhez adhatjuk a Marvel's Avengers és a Tomb Raider mellett"

- szólt a Square Enix alá tartozó Crystal Dynamics közleménye, igyekezve mindenkit megnyugtatni, hogy korábbi projektjeiket sem hanyagolják el.

A Perfect Darkot tavaly decemberben, a The Game Awardson leplezte le az Xbox a fenti CGI trailer kíséretében, de egyelőre megjelenési időszakról sincs szó, tehát az alkotók tényleg nagyon messze vannak a projekt befejezésétől.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)