Hirdetés

A Tony Hawk's Pro Skater 1+2 demója is kapott trailert, visszatérünk a raktárba

|

Már ma visszatérhetünk arra a pályára, ahol megannyi órát vesztegettünk a legkomolyabb trükkök gyakorlásával.

Hirdetés

A 2020-as év egyik fénypontja lesz, amikor végre kigurul a gyártósorról a Tony Hawk's Pro Skater 1+2. A '90-es évek végének gördeszkaőrületét beindító játékok modern tálalással térnek vissza, és mi alig várjuk, hogy ismét felkeressük a klasszikus pályákat, és úgy bukdácsolhassunk, mint annak idején. A gyakorlást máris elkezdhetik azok, akik előrendelték a játékot.

Hirdetés

A Warehouse demó ugyanis már ma elérhetővé válik a lelkes vásárlóknak, akik a játék ikonikus pályáján tehetik meg új karrierjük első métereit. A lenti 30 másodperces trailer egyszerűen gyönyörű, de az időközben befutott összehasonlító videó mutatja meg igazán, hogy mit is tud a remake.

A GameSpot egymás mellé tette az eredeti első rész és a felújított változat raktárát. A különbség nyilván számottevő, de mégis azt érezzük, hogy a 2020-as látvány megegyezik azzal, ami a fejünkben volt annak idején, amikor még gyerekként nyomogattuk a gombokat. Innen tudjuk, hogy valószínűleg rendben lesz ez a remake.

Aki nem szeretné előrendelni a játékot, annak sem kell sokat várnia: a Tony Hawk's Pro Skater 1+2 megjelenése szeptember 4-én esedékes PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)