Hirdetés

A Total War Saga: Troy – Mythos teszt – ókori Tamagotchi

|

Ha Trója feldúlása vagy megvédése önmagában már nem elég izgalmas, feldobhatod három mitikus szörnnyel a bulit.

Hirdetés

Nekem személy szerint tetszett, hogy az A Total War Saga: Troy a realizmus és a fantázia között meghúzódó világot képzelt el és valósított meg, ahol ugyan feltűntek hárpiák és minótauruszok, illetve van értelme az istenek kegyeit keresni, ám a mitikus elemek inkább a valóságunkból vett tények felnagyítása a bronzkori elbeszélő által.

Mások viszont úgy gondolták, jobban tette volna a Creative Assembly, ha elkötelezi magát vagy a teljes történelmi realizmus (már amennyire lehetséges az ismereteink alapján), vagy a korlátok nélküli fantáziára épülő stratégia mellett. Nos, a Mythos DLC-vel tényleg mindenkinek igyekeztek megfelelni, az alapjáték vegyes stílusát elnevezték "Truth behind the myth"-nek, emellett ingyen játszhatóvá tettek egy, a realizmus felé hajló módot, a fizetős kiegészítő részeként pedig elhozták a Mythical kampányok lehetőségét.

Hirdetés

Ingerküszöbünk, mint Trója falai

A játékhoz megjelent első olyan DLC-ben, ami nem új játszható frakciót hozott, vannak némileg feleslegesnek érződő elemek is: nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy a "normál" mitikus egységeket kevésbé érte meg újra elkészítenie a csapatnak. Miután két játékot már elfogyasztottunk a Warhammer világában (és a CA megvillantotta azt is, milyen extrém dolgok várnak ránk a trilógia harmadik részében), egyszerűen nem tudott különösebben meghatni, hogy a lovasok helyett tényleg félig ló, emberi felsőtestű katonákat neveznek kentaurnak, vagy hogy seregem egyik egységében már meghalt harcosok szellemei állnak katonás rendben.

Nem arról van szó, hogy az új modellek és animációk ne lennének igényesek, de nem számítanak újdonságnak, így egy idő után ahelyett, hogy nyálcsorgatva gyönyörködnél bennük, inkább messziről figyeled őket és csak az fog érdekelni, hogyan teljesítenek a harcban. Persze, a különleges képességeik és az istenek által rájuk ruházott mágikus hatalom jó stratégiai lehetőségeket jelentenek, szóval a mikromenedzsment rajongói örülhetnek az érkezésüknek.

Kaland Játék Kerberosz

Ezért azt gondolom, az fogja eldönteni, hogy neked megéri-e a Mythos DLC megvásárlása, hogy a különlegesebb szörnyeket mennyire találod értékesnek. A hidrához, a griffhez, és az alvilág háromfejű kutyusához, Kerberoszhoz tartozik néhány érdekes mechanizmus. Az első közülük a megszerzésükre vonatkozik: miután egy-egy kisebb sereget legyőzve megkapjuk valamelyik hozzájuk kapcsolódó, de a szörnyeknél lényegesen gyengébb egységet, expedíciót szervezhetünk az elfogásukra.

Ennek elindításához egy sereget kell vásárolnunk, ami a sorsdöntő csatában fő seregünk mellett erősítésként jelenik meg, de addig is sok megpróbáltatáson kell keresztülmenniük. Ezekkel csak néhány körönként kell foglalkoznunk és a lapozgatós szerepjátékkönyvekhez hasonlóan minden helyzetben néhány lehetőség közül kell kiválasztanunk, mit tegyenek felfedezőink. Amellett, hogy a felszolgált történet hangulata alapján próbálunk dönteni, a választásaink statisztikai bónuszokat adhatnak csapatainknak - ahogy olykor el is vehetik azokat -, továbbá az egyes elágazások az expedíció későbbi állomásain feloldhatnak, vagy lezárhatnak bizonyos opciókat.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A hidra után kutatva például megjelent olyan lehetőség, ami csak akkor volt elérhető, ha egy korábbi választásunk következményeképp expedíciónk megtalálta a szörny egy tojását. Ezek miatt úgy éreztem, minden választásomnak tényleges következménye van, viszont sok információt nem ad a játék, ami alapján előre tudhatnánk, mi is történik, ha egy bizonyos irányba tereljük felfedezőinket. Így az expedíciókat többször is élmény végigjátszani, de lehet, hogy sokan inkább megnézik majd a megfelelő wiki-oldalról, mi is az optimális taktika ilyenkor.

Enni is adj neki!

Az expedíciót lezáró csata élvezetes kihívást jelent, a Mythos különleges szörnyei viszont ezt követően is összetettebben működnek, mint egy nagyon erős egység. Mindegyikükhöz további mechanikák kapcsolódnak, saját erőforrásokkal rendelkeznek, szintlépéskor pedig több különböző képességből választhatunk, hogy melyikkel szeretnénk erősíteni új háziállatunkat. Emellett a szörnyekhez kapcsolódó épületeket is felhúzhatunk, amikben amellett, hogy az adott kultikus lényhez járó bónuszokat kaphatunk, az őt kiegészítő egységeket is felfogadhatunk.

A hidra kultuszának követői mellett az A Total War Saga: Troy csatatereire vihetünk az alvilágból toborzott harcosokat, a griffet választva pedig az Arimaspoi törzs harcosait. Ha jól játszunk, ezek az egységek kölcsönösen különböző statisztikai bónuszokat adhatnak egymásnak a mitikus lényünkkel, így az adott seregünk játékstílusát teljesen erre a szörnyre alapozhatjuk.

Befogadod a (háromfejű) kiskutyát?

Személy szerint én úgy éreztem, hogy az A Total War Saga: Troy eddig is bővelkedett tennivalókban és menedzselést igénylő rendszerekben. Így a Mythos DLC furcsamód nem a játék egyik gyengeségét hozza helyre, vagy bővíti teljesen új tartalmakkal, hanem a már meglévő kampányt teszi még sűrűbbé. Ezért azt gondolom, hogy ha nem játszottad még végig sokszor a kampányt - potenciálisan mindegyik hőssel, aki érdekelt -, nem ront komolyan az élményen, ha ezt a kiegészítőt kihagyod (akármennyire jól sikerültek az új tartalmak). Kivéve persze, ha a trójai háború története neked a görög mitológia teljes kelléktárával az igazi és úgy érzed, hogy nem élhetsz küklopszok és hárpiák nélkül.

A Total War Saga: Troy - Mythos
Hiába sikerült jól a DLC, kicsit olyan megvenni, mint vizet hordani az Égei-tengerbe.
Ami tetszett
  • expedíciók
  • részletes, a szörnyekhez tartozó mechanikák
  • igényes modellek és animációk
Ami nem tetszett
  • a játék egyébként is erős részein javít tovább
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)