Hirdetés

A Ubisoft vezérigazgatója is megszólalt a zaklatási vádak ügyében

|

Nagyon komoly átalakításokat eszközölnek a cég struktúrájában a humán erőforrások szintjén, hogy egy sokkal támogatóbb és biztonságosabb közeget teremthessenek.

Hirdetés

A közelmúltban több visszaélési és zaklatási váddal is szembe kellett néznie a Ubisoftnak, melyeket magas beosztású alkalmazottaik követtek le. A cég ígéretet tett, hogy minden ilyen esetet kivizsgálnak, és a jelek szerint tartják magukat az adott szavukhoz, hiszen több embernek is távoznia kellett. Most a vezérigazgató, Yves Guillemot árulta el, hogy milyen további lépéseket terveznek. 

Hirdetés

Azzal kezdte, hogy amit néhány alkalmazottnak el kellett szenvednie a cégnél, az elfogadhatatlan, és egyetlen munkavállalónak sem lenne szabad zaklatást vagy tiszteletlenséget átélnie a munkahelyén. Kiemelt, hogy hallják azon kollégák hangját, akik kiállnak az igazságtalanság ellen, és mindent megtesznek, hogy egy jobb rendszert hozzanak létre. 

"Jelentős munka áll előttünk, hogy fejlesszük azt a módszert, ahogy dolgozunk és együttműködünk, és én személyesen is elhivatott vagyok, hogy megvalósítsuk ezeket a változásokat. Ezeknek mélyrehatóaknak kell lennie és be kell építenünk őket a szervezet minden szintjébe."

Ennek következtében kinevezett egy munkahelyi kultúráért felelős főnököt, aki személyesen neki jelent majd, feladata pedig az lesz, hogy a dolgozók szempontjából vizsgálja meg a cég minden részét.

Ezen felül minden stúdiójuknál névtelen felméréseket készítenek, hogy a dolgozók félelem nélkül adhassanak visszajelzést, valamint olyan személyes elbeszélgetéseket is tartanak, melyekbe külső specialistákat vonnak be.

A zaklatások ügyében elindult vizsgálatok kapcsán csak annyit mondott, hogy ez egy olyan ügy, aminek a legmélyrehatóbban kell utánajárni, ezért nem árul el róla semmit, amíg a folyamat le nem zárult.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)