Hirdetés

A Valve is ott lesz az E3-on, nagy bejelentésre készülhetünk

|

Azért valószínűleg nem a Half-Life 3-at fogják leleplezni.

Hirdetés

A Half-Life: Alyx tavalyi megjelenését követően hivatalosan is újraaktiválta magát a Valve: Gabe Newell cége ismét kiemelt figyelmet fordít a játékfejlesztésre, így a közeljövőben izgalmas újdonságokra számíthatunk tőlük, illetve a Half-Life franchise bővítésére is megvan minden esély. Az E3 során azonban várhatóan nem játékot fognak bejelenteni. 

A június 13-án fél 12-kor kezdődő PC Gaming Show programjában szerepel a cég neve, annyi megjegyzéssel, hogy egy üzenetet közölnek a Steam kapcsán. Ez sok mindent jelenthet, akár azt is, hogy a platform által leszedett sarcot fogják 30%-ról 12-re csökkenteni, ahogy a konkurensek, de lehet, hogy valami ennél izgalmasabbra számíthatunk.

Hirdetés

A platform adatbázisában megjelent utalások szerint készül egy kézi-PC, mely egy a Switchhez hasonló eszköz lehet, de PC-s játékokat fog tudni futtatni, potenciálisan a felhő segítségével. A Steam Machine-ok nem jöttek be, és könnyen lehet, hogy a SteamPal néven emlegetett kütyü sem találja meg a közönségét, de túl keveset tudunk róla ahhoz, hogy ezt így kijelentsük. Az idei bejelentés ugyanakkor szinte borítékolható, maga Newell is megszellőztette, hogy váratlan módon fognak a (kézi)konzolos piac felé nyitni.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Mindenesetre bármi is lesz, mi beszámolunk majd róla. Szerintetek mire érdemes számítani? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)