Hirdetés

A vártnál később jön új platformokra a Fall Guys

|

A Mediatonic türelmet kért a játékosoktól, méghozzá jó okkal.

Hirdetés

2020 egyik legsikeresebb játéka volt a Fall Guys, idén pedig Guinness-rekorder lett, szóval a fejlesztőknek minden okuk megvan az örömre, ami viszont a játékosokat illeti, egyelőre csak a PC-sek, a PS4-esek és a PS5-ösök rohangálhatnak benne babként, más platformok felhasználói nem.

Ezzel a hiányossággal természetesen a csapat is tisztában van, ezért év elején bejelentették, hogy Nintendo Switchre, valamint Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re is átportolják. 

Az eredeti terv az volt, hogy még idén kiadják az említett konzolokra is a Fall Guys-t, azonban most a Mediatonic egy közleményben jelentette be, hogy muszáj voltak 2022-re csúsztatni az új változatokat.

Hirdetés

Elmondásuk szerint ez egy meglehetősen zsúfolt év volt számukra: csatlakoztak az Epic Games családhoz, új funkciókat fedeztek fel és néhány kedvenc IP-jükkel dolgozhattak együtt (mint a Sonic, a Tron, az Among Us és a Godzilla), viszont eközben továbbra is tanulják, hogyan tudnak eredményesen otthonról dolgozni a járványhelyzet miatt.

Az új, hatodik szezon pedig még izgalmasabb, mivel elhozza a platformok (PC-PlayStation) közötti játékot, ami rengeteg tesztelést és tapasztalást igényel a részükről, viszont fontos lépés az új konzolok felé való nyitásban. 

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A srácok persze tisztában vannak vele, hogy a játékosok már nagyon várják a Switch- és Xbox-verziókat, és ez az egyik prioritásuk jelenleg, de a közösségi médiában terjedő spekulációkkal ellentétben ezek a kiadások nem a 6. szezon megjelenéséhez kapcsolódtak, szóval nem érdemes keresni sem a Nintendo, sem a Microsoft masináin az új tartalmakat.

2022-ben további részleteket osztanak majd meg a fejlesztés haladásáról, addig a türelmünket kérik. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)