Hirdetés

A Volition ölre menne egy FreeSpace 3-ért

|

FreeSpace 3-at szeretne készíteni a Volition, de a döntés nem rajtuk múlik.

Hirdetés

Jim Boone, a Volition producere adott hangot abbéli vágyának, hogy egy napon elkészíthesse a FreeSpace sorozat harmadik felvonását. Lelkesedését szinte a teljes csapat osztja, némelyek akár ölnének is azért, hogy lehetőséget kapjanak egy FreeSpace 3-ra.



Hogy az álmukat mindmáig nem válthatták valóra arra vezethető vissza, hogy a FreeSpace 2 a kritikusok áradozása és az első rész eladásai alapján joggal feltételezett méretes rajongótábor ellenére finoman szólva is csak közepesen teljesített a kasszáknál. Boone szerint ez annak volt köszönhető, hogy az épp akkoriban tomboló Quake-láz gyakorlatilag megalapozta az egér, mint játékvezérlő egyeduralmát, miközben a hancúrlécek (joystick) iránti kereslet jelentésen visszaesett. Ezt pedig törvényszerűen követte a botkormányt igénylő szimulátorok - köztük az űrszimulátorok - népszerűségének megcsappanása.



Boon meggyőződése, hogy konzolon térhetnének vissza az űrszimulátorok, hiszen az analóg karral szerelt kontrollerek könnyedén helyettesíthetik a joystickokat, ráadásul úgy látja, hogy még senki sem adott ki igényes, csúcskategóriás űrszimulátort konzolra. Azt sajnálja csupán, hogy a betömésre váró piaci résre egyelőre csak megérzések alapján hivatkozhat, konkrét adatok nincsenek a birtokában, amelyek alátámasztanák, hogy lenne igény ilyen játékokra napjainkban is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)