Hirdetés

A Warcraft III és a StarCraft II fejlesztői új RTS-en dolgoznak

|

A Blizzard egykori munkatársai a stúdió díjnyertes RTS-einek szellemi örökösét, a műfaj következő evolúciós lépcsőfokát akarják létrehozni.

Hirdetés

Ahhoz képest, hogy milyen elévülhetetlen érdemeket szerzett a Blizzard a stratégiai játékok, azokon belül is az RTS-ek felvirágoztatásában, már hosszú ideje mostohagyerekként kezeli úgy a StarCraft, mint a Warcraft sorozatokat. Nagy szívfájdalma ez a rajongóknak, de nemcsak nekik, hanem azoknak a fejlesztőknek is, akik csak kelletlenül vennének részt a cég által fontosabbnak ítélt projektekben.

Közülük többen is inkább kockáztattak és a bizonytalan jövőt választották a biztos megélhetést, ugyanakkor kevés örömet ígérő állás helyett, ezért még tavaly megalapították saját vállalkozásukat Frost Giant Studios néven.

Hirdetés

A tapasztalt szakembereket tömörítő, ám még igencsak fiatal csapat megalapítását követően elegendő tőkéhez jutott egy prototípus megalkotásához, ám a projekt finanszírozása még megoldatlan. Tim Morten társalapító (a StarCraft II: Legacy of the Void projektvezetője) egyelőre nem tudta megmondani, hogy esetleg közösségi finanszírozás és/vagy korai hozzáférésben történő megjelenés útján kívánják-e előteremteni a hiányzó összeget. Ettől függetlenül aktívan tartják a kapcsolatot a lassan formálódó közösséggel az r/FrostGiant subredditen, valamint hírlevélen keresztül.

Ami pedig a még kezdeti stádiumban lévő alkotást illeti, arról így fogalmazott Morten:

"Olyan játékot akarunk, ami a Blizzard RTS-einek továbbgondolása, amire hatással van a Warcraft II, a Brood War és a StarCraft II. Úgy véljük, épp annyira fog különbözni tőlük, mint ezek a játékok egymástól."

Személy szerint drukkolok nekik, és örülnék, ha sikerrel járnának, mert jóval szegényebb lenne a játékipar, ha valósidejű stratégiai játékok még az eddiginél is több teret veszítve teljesen a peremre szorulnának. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)