Hirdetés

A Wasteland 3 egyik főellensége olyan, akár Joker

|

Ronald Reagan ex-elnök pedig gyakorlatilag isten az egyik frakció szemében, derül ki a legutóbbi fejlesztői naplóból.

Hirdetés

Megfogadtam magamnak, hogy nem spoilerezem el a Wasteland 2 befejezését - amiből egyenesen következik a folytatás cselekménye -, de megteszi azt helyettem Brian Fargo a videó első percében, szóval most már lényegtelen. Mindenesetre ahogy közeledik a Wasteland 3 megjelenése, úgy válik egyre közlékenyebbé az inXile csapata is a posztapokaliptikus szerepjátékot illetően. Alig egy hét különbséggel két fejlesztői naplóval is jelentkeztek a srácok, hogy meséljenek egy keveset arról, mi vár majd a rangerekre Coloradóban.

Példának okáért három megregulázandó Buchanan csemete egyike tébolydába való őrült, akit az államot uraló apja utasításainak megfelelően letartóztathatunk, de akár ki is végezhetjük, a következményekkel pedig majd később nézünk szembe. Harmadik opcióként viszont soraink közé fogadhatjuk a megjelenésében és viselkedésében is Jokerre emlékeztető fickót, ami egyeseknél garantáltan kiveri majd a biztosítékot. De szintén említésre méltó az olajvagyont kezelő frakció, amelyik istenként bálványozza a színészből lett republikánus ex-elnököt, Ronald Reagant.

Amellett sem érdemes szó nélkül elmenni, hogy a Wasteland 3 csakis gondosan megválasztott, specializált karakterekből álló csapatot irányítva tartogat hosszú távon is sikerélményt számunkra. Ha mindenki ugyanazokat a képességeket tanulja meg, és ugyanolyan típusú fegyvereket használ, akkor előbb-utóbb megízleljük a kudarcot. Amúgy meglepő módon még a közelharcra szakosodott karakterek is hasznossá tudják tenni magukat, mint arról a lenti videó árulkodik.

A Wasteland 3 augusztus 28-án érkezik PC-re, Xbox One-ra (azonnal bekerül a Game Passba is), és PlayStation 4-re. Ti várjátok?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)