Hirdetés

Az A Way Out rendezője szerint kiforgatták a szavait

|

Josef Fares még az E3 alatt nyilatkozta, hogy a PS4 egy ötéves PC szintjét képviseli, de most korrigált, ő nem akart ennyire lesajnálóan nyilatkozni a konzolról.

Hirdetés

Az E3-on megszokott folytatások mellett az egyik legeredetibb játék volt az A Way Out, amit a Hazelight képviseletében Josef Fares mutatott be Los Angelesben. A legnagyobb figyelmet viszont talán nem a játékkal kapcsolatos kijelentései, hanem egy, a PS4-gyel kapcsolatban elejtett mondat kapta.

Hirdetés

Fares szerinte csupán kimondta az egyértelmű tényt, hogy az alap PS4 mára nem számít kifejezetten erősnek, sokan viszont úgy értelmezték a szavait, hogy ő szívesen hátrahagyná a gyenge konzolos hardvereket. A korábban a Brothers: A Tale of Two Sonsszal bizonyító Fares szerint viszont ő nem ezt az üzenetet próbálta közvetíteni.

"A szövegkörnyezetből kiragadva hozták le. Nem is akarok nagyon erről beszélni. Akkora butaság, hogy beszélni sem nagyon éri meg róla. Ha találkoznék még egyszer ezzel az újságíróval [aki az interjút készítette], meg is kérdezném tőle, hogy »Mégis mit gondoltál?«"

A Hazelight kreatívja szerint elsősorban az volt a probléma, hogy a mondanivalójának erre a részére koncentráltak sokan, miközben őt igazán csak a játékok érdeklik, az már sokkal kevésbé, milyen gépek futtatják őket.

"Hadd magyarázzam meg: engem a szenvedély vezérel, a hardver nem érdekel. Nem érdekelnek a konzolháborúk, az egész szerintem marhaság, oké? Amit mondtam, nagyon, nagyon durván ki lett ragadva a kontextusból.  (...) Otthon van egy szinte minden különböző konzolból, ez engem nem érdekel. Engem a játékok érdekelnek. (...) De az embereket érdekli a konzolháború, ez az újságíró pedig talán így akart néhány kattintást szerezni az oldalának, nem tudom."

Mit gondoltok, tényleg túlértékelt dolog a játékok alatt futó konzolok számítási teljesítménye, vagy azért a fejlődés egy bizonyos ütemét tartaniuk kéne a gyártóknak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)