Hirdetés

A World of Tanks hirtelen műfajt váltott

|

Az Art of Strategy esemény során a World of Tanks egy egészen új játékká alakult át.

Hirdetés

Az orosz és fehérorosz érdekeltségeit felszámoló Wargaming.net is ugyanazokkal a kihívásokkal találja szembe magát, mint bármely, régóta működő MMO kiadója és fejlesztője: módot kell találnia arra, hogy egyben tartsa meglévő játékostáborát, miközben valamiképp újakat is magához kellene édesgetnie.

Ennek egyik eszközét a változatosság gyönyörét kínáló eventek jelentik, amelyeket általában egy adott témára fűznek fel. A minap elindult Art of Strategy például átmenetileg valósidejű stratégiai játékot farag a World of Tanksből. A szóban forgó esemény során Tier X-es harcjárművek felett vehetjük át az irányítást.

Hirdetés

Az első napok lényegében a tanulásról szólnak, ekkor 1v1-ben feszülnek egymásnak a játékosok, és mindenki 7-7 páncélost terelgethet úgy, mint egy RTS-ben. Aztán április 25-én kezdetét veszi az Art of Strategy második, aszimmetrikus kialakítású összecsapásokat ígérő fázisa. Ezekben már 1 stratéga néz farkasszemet 7 ellenséges játékossal, akik a megszokott módon vezérlik tankjaikat. A győzelemhez pedig a másik fél teljes megsemmisítése vagy bázisának elfoglalása vezet.

Aki kipróbálná magát ebben az új szerepkörben, annak arra érdemes készülnie, hogy a gondjaira bízott harckocsiknak alapból az MI dirigál, ám általunk beállított viselkedési normákkal, útvonalak kijelölésével és egyéb közvetlen parancsokkal kedvünk szerint beavatkozhatunk a csata menetébe, miközben madártávlatból követjük szemmel az eseményeket.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Győzelmi esélyeinket javítandó bármikor átvehetjük a teljes irányítást a rendelkezésünkre álló páncélosok valamelyike felett (ekkor úgy játszunk, ahogy máskor is szoktunk), valamint fix védelmi állásokra (őrtorony, géppuskafészek, tankelhárító löveg stb.) is támaszkodhatunk.

Mindkét oldalnak 60 másodperce van az ütközet kezdete előtt, hogy kitalálja, miként tör majd borsot az ellenfél orra alá. A stratéga ekkor állítja fel a védelmet és helyezi el a harckocsikat, miközben a tankparancsnokok eldöntik, milyen szerepet játszanak majd az összecsapásban, és hogy melyik útvonalon kívánnak haladni.

A Wargaming.net oldalanként 2-2 napi küldetéssel készült az eseményre, ezeket teljesítve különféle jutalmak (kozmetikai eszközök, teljesen kiképzett legénység stb.) ütik a markunkat. Ti kipróbáljátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)