Hirdetés

A World of Warcraft frakciói a guildekben is összeborulhatnak?

|

A Shadowlands végén a Blizzard elkezdte apránként összeereszteni az Alliance és Horde játékosait, hogy több tartalmat is legyűrhessenek együtt. A nyitás folyamata még messze nem ért véget.

Hirdetés

A World of Warcraft a 2004-es megjelenése óta a Horde és az Alliance frakcióira, és azok ellenséges kapcsolatára épült. A két csoport játékosai maximum megölhették egymást, de mást nem kezdhettek az ellenséges csoport kalandozóival.

Ez a funkció egyébként rengeteg közösségi előnnyel járt, de az elmúlt 18 évben sokat változott a gaming közeg. A játékosok jelentős része megunta, hogy egy kozmetikai választás miatt nem játszhat együtt a társaival, a Blizzard pedig hallotta ezeket a panaszokat.

A Shadowlands utolsó csomagja óta a Horde és Alliance karakterei összeállhatnak dungeonök és raidek legyűrésére, a Dragonflight óta pedig a nyílt világ szörnyeit is együtt ölhetik. A nyitás itt azonban még nem ért véget.

Hirdetés

A PCGamesN a frakciók közötti játékfunkciókról próbálta faggatni Pat Dawson produkciós vezetőt, aki meglehetősen óvatosan fogalmazott. Nyilatkozata szerint az Alliance és a Horde közös lehetőségeit most alaposan kibontották, most pedig megnézik, hogy hova tovább. A fő kérdés persze most is az volt, hogy frakciók közötti guildek mikor alakulhatnak majd.

"Idővel szeretnénk majd belenézni, hogy milyen is lenne egy frakciók közötti guild, de az ezzel kapcsolatos dátumokat nem oszthatom meg."

A lényeg tehát, hogy a Blizzard komolyan gondolkozik az Alliance-Horde csoportok megalapításának lehetőségén. Ti mit szólnátok hozzá?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)