Hirdetés

Ace Combat 7: Skies Unknown teszt - szabad a felszállómező és a légtér előttem

|

Az Ace Combat sorozat legújabb részében ezúttal sincs hiány legendás gépekből, drónokból és persze rengeteg robbanásból.

Hirdetés

Nehéz feladat előtt álltak a Namco fejlesztői, hiszen az Ace Combat fősodrához kapcsolódó hatodik rész meglehetősen régen (2007-ben) jelent meg. Bár azóta akadtak olyan oldalhajtások, mint az Assault Horizon, finoman szólva is félő volt, hogy esetleg megkoptak a reflexek, és a hetedik rész nem lesz olyan, mint amilyennek vártuk. Főleg azért, mert az első és a hatodik rész között meglehetősen sok változás történt, ami valamilyen szinten rendjén is van. Kérdés azonban, a rajongók közül hányan voltak azok, akik örültek, hogy a fiktív harcokból átkerültünk a létező konfliktusok világába.

Hirdetés

Óceánia mindig is Eurázsia ellen viselt háborút

Egész konkrét sztorit kanyarítottak a légi harcok mellé. Ez röviden annyi, hogy van két ellenséges fél, akik úgy gondolják, életük csak akkor lehet teljes, ha totálisan eltörlik a másikat, ezért az összes létező eszközzel lövöldözik egymást.

Kicsit jobban kifejtve egyrészt az Erusea nevű, kissé hirtelen haragú királyságról van szó (amely jól nekifeszült a cseppet lassan ébredő Osean Föderációnak, így utóbbi meglepve tapasztalja, hogy ezek a mocsok kis eruseai népek rogyásig vannak drónokkal és azokat tömegével a légtérbe juttató repülő anyahajókkal meg egyéb bizarr technikákkal), másrészt ott van a sztoriban az aranyos lányka, akinek mindene a repülés, és addig-addig reszelget éveken keresztül egy lepukkant F-104-et, amíg végül a levegőbe tud emelkedni vele. Arra a kérdésre persze nem kapunk választ, hogy vajon miért pont az egyik legnehezebben repülhető bringát kellett a sztori szerint aláadni, de ne is menjünk bele ilyesfajta aprócska részletekbe.

Érdekes módon az AC7:SU egyfajta mondanivalóval is rendelkezik, bár ez nem szokatlan jelenség a sorozatban, így minduntalan az élet nagy kérdéseit boncolgató monológokba botolhatunk. Szó esik a háború hiábavalóságáról, a civil áldozatokról és szinte még arról is, hogy mi végre vagyunk ebben a világban, de választ nem feltétlenül találunk ezekre a nyugtalanító dolgokra. Nem is baj, hiszen egyébként úgyis arra fogunk leginkább koncentrálni, hogy mindenkit tűzgolyóvá és izzó fémhulladékká változtassunk. Hozzá kell tenni, hogy karakterünk egy arctalan senki, aki amúgy az oseani légierő mesterkezű pilótája, hívójele szerint Trigger, de azt, hogy ő a tábor ásza, csak onnan tudjuk, hogy a rádióban folyamatosan dicsérik.

Hirdetés

Forszázs és fizika

Eleget regéltünk a sztoriról, ideje végre kisétálni a hangárokhoz, és elhúzni az ajtókat, amelyek mögött olyan remek gépek találhatóak, mint például a régi nagy kedvenc F-4E Phantom II vagy az F-14D Super Tomcat, hogy tényleg a klasszikusokat említsük, de ugyanígy odaszúrhatjuk a gázt az F-15 különböző változatainak és az F-22-nek, amely egyébként messze nem egy sikersztori, de ez most nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Nem maradhatnak ki az orosz vasak sem, mint amilyen a MiG-21 Fishbed, a MiG-29A Fulcrum, és Szuhojok tömkelege, míg nem játszható repülőeszközökként képviseltetik magukat a B-1B-k, a B-2-k, a Stratofortressek, valamint a ruszki nehézsúlyúak, amilyen a Tu-95 és a Tu-160. Itt azonban még messze nincs vége a repülőnapos felvonulásnak, hiszen a forgószárnyasok közül találkozhatunk majd Apache-csal, Chinookkal, és hibridként megjelenik az Osprey is. Ami pedig a fizikát illeti, talán senkit sem lep meg, hogy a játék nem a lebillenésekről, az átesésekről, a sebességvesztés miatti végzetes dugóhúzókról és a túlterheléstől leszakadó szárnyakról szól, hanem a vegytiszta akcióról és a fizika szinte teljes ignorálásáról. Amivel olyan formán nincs is baj, hogy mindannyian tudjuk, ez eddig is így volt, és eztán is így lesz. Nem kell semmi mással törődnünk, csak azzal, hogy csavarjuk a botot, lépjük a pedált, dörögjön a gépágyú, repkedjenek a rakéták, és addig húzzuk a fordulókat, dobáljuk az orsókat, míg végül csak mi maradunk a levegőben (és persze minél több saját gép). Arra viszont szükségünk is lesz, hogy mindent kifacsarjunk a bringákból, mert amint beindul az akció, olyan pörgés van, mint egy fehérjetisztításhoz használt centrifugában, és időnk sem lesz arra, hogy gondolkodjunk, csak ösztönösen nyomkodjuk a gombokat, és tesszük-vesszük a gépet. Márpedig ha valamiben, akkor abban elég jó a játék, hogy igazi harci hangulatot teremt, amit elég jól megtámogat a hangokkal, legyen szó rádióforgalmazásról vagy zenéről.

Amikor csapkod az istennyila

Hirdetés

A grafikáról még nem esett szó, márpedig igencsak csinosra sikeredett, hiszen a gépek és az effektek is lenyűgözőek, főleg viharos időjárásban, amikor körülöttünk szakad az eső, és villámok cikáznak (akár a gépen keresztül is, megbolondítva ezzel a műszereket), amikor pedig felhőbe megyünk, azonnal megvizesedik a kabintető. Gyönyörűek a felhők, az égbolt, a különböző időjárási körülmények megjelenítése, és a magasból még a talaj is impozáns, de a fák lombját sturcolva már látszik, hogy nem mindenhová jutott kellő számú pixel. Lenyűgöző a páraleválás a szárnyakon, szépek a robbanások, romantikus a lángolva zuhanó roncsoktól pettyezett naplemente, és az átvezető videók. A feladatok is egészen jók, de túl sok újat nem hoznak, talán csak az olyanok, amikor időre kell például kellő mennyiségű rongálást okozni, amúgy általában a dogfight, a kíséret, földi célok támadása a feladat. Fontos információ még, hogy a játékban van egy fejlesztési fa, amelyen előrehaladva egyrészt újabb bringákat, másrészt kiegészítőket oldhatunk fel, így próbálva növelni az esélyeinket a feladatok sikeres teljesítésére.

Ne örüljünk idejekorán

Mindamellett, hogy a Namco letett az asztalra egy adrenalintól duzzadó folytatást, nem mehetünk el a hibák mellett, elsőként kiemelve a rendkívül idióta módon megoldott checkpoint-elhelyezéseket. Előfordulhat ugyanis, hogy akár tízpercnyi küszködést kell újrakezdeni, amit a játékosok jelentős része nehezen tolerál, főleg akkor, ha nem ők szúrják el, hanem jön egy áramszünet, dühös szülő, netán egy atomvillanás. Sokakat zavarhat, de nem életveszélyes, hogy gépi társaink rendkívül előzékenyek, így általában hagyják, hogy az összes célponttal magunk végezzünk, míg ők a skulót és a rakétákat is inkább csak arra használják, hogy kidekorálják velük az eget. Az pedig valószínűleg csak a repülős érzelmű emberkéket zavarja, hogy ha nagyon elkopik a sebesség, akkor a gép nem adja le az orrát, hanem lapjával nekiáll erőteljesen merülni, ugyanazt az állásszöget tartva folyamatosan, mintha lifteznénk vele. Végezetül megemlíthetjük, hogy a kicsit kevesebb türelemmel rendelkező játékosok úgy találhatják, hogy nemcsak maguk a küldetések, hanem bennük a feladatok is hamar repetitívvé válnak, holott egyébként mindenképpen megéri végigtolni a játékot, már csak azért is, mert csodás gépek repülhetőek benne.

Hirdetés

Ace Combat 7: Skies Unknown

Sose repülj túl magasan és gyorsabban a kelleténél.
PRO
  • pofás grafika
  • pörgős akciók
  • remek hangulat
Kontra
  • szörnyen elhelyezett checkpointok
  • béna MI-társak
  • néhányan idő előtt elunhatják
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)