Hirdetés

Adathalászok ráleltek a Call of Duty: Vanguard első szezonjának néhány részletére

|

A tervezettnél később érkezik az első szezonos tartalmi frissítés, de a PlayStation adatbázisába már felkerültek apró utalások.

Hirdetés

A jelenlegi tervek szerint december 8-án indul majd a Call of Duty: Vanguard első szezonja, addig pedig csak találgathatunk, hogy mit kapunk majd a frissítéssel.

Persze mint mindig, most is vannak, akik puszta elmélkedés helyett inkább adatbányászatba kezdtek, és elő is kapartak pár apróságot a Season 1 csomaggal kapcsolatban. A letöltendő fájlméret mellett például egy képet is sikerült előkeríteniük, amin az új operátorok és fegyverek is láthatók.

Hirdetés

A SizePlayStation fiók információi szerint a Vanguard Season 1 nagyjából 3 gigával fogja megtoldani a PlayStation 4-es változat amerikai kliensének méretét, így az 40 gigabyte-ra fog hízni. A többi platformon is hasonló helyszükségletekre lehet számítani.

A promóciós képen három új operátort láthatunk, új fegyverekkel, melyek valószínűleg már meglévő flinták kozmetikai variációi.

Pontos infókat csak a Season 1 érkezése előtti napokban fogunk megtudni, de addig is lesz min pörögnie majd a Call of Duty rajongóknak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)