Hirdetés

Afterparty - megvan az ígéretes indie játék megjelenési dátuma

|

A játékban a pokolból kell majd kiszabadulnunk, ráadásul úgy, hogy az asztal alá isszuk magát a Sátánt.

Hirdetés

A Night School Studio már az Oxenfree-vel megmutatta, hogy igazán hangulatos kis játékokat tud letenni arra a sokat emlegetett asztalra, most pedig lassan megjelenik új játékuk, az Afterparty, ami kevésbé lesz misztikus, viszont a koncepció egy hasonlóan izgalmas és morbid módon szórakoztató kalandot ígér.

Hirdetés

A játékban két halottat, Lolát és Milót kell majd irányítsuk, kiknek lelkei a pokolban senyvednek, így járják a (szó szerinti értelemben vett) alvilág kocsmáit, és azzal a remek tervvel állnak elő, hogy visszapartizzák magukat az életbe. A játék stílusában hasonlít majd az Oxenfree-re, a fejlesztők pedig kiterjedt párbeszédrendszert ígérnek, amiben választásaink tényleg hatással lesznek a történetünkre. Az előzetesek alapján igen hangulatos kis játéknak ígérkezik:

Most bejelentették, hogy október 29-én érkezik a játék Playstation 4-re, Xbox One-ra, PC-n pedig az Epic Store-ra. A nintendós megjelenésről az elkövetkezendő hónapokban ígérnek pontosabb információkat az alkotók.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)