Hirdetés

Age of Empires IV - így idomul a mai kor igényeihez a klasszikus RTS

|

Az X019-en láttunk egy rövid Age of Empires IV előzetest, most pedig a kulisszák mögé is bepillanthatunk.

Hirdetés

Az Age of Emipres sorozat kedvelőinek ez egy izgalmas időszak, ugyanis amellett, hogy az összes régi rész kap egy minőségi felújítást, a széria egy negyedik résszel is bővül, és a jelek szerint a fejlesztők nem érik be pusztán a nosztalgia megidézésével, ugyanis elmondásuk alapján rengeteg új, eddig még egy RTS-ben sem látott mechanika mutatkozik majd be a játékban. 

Hirdetés

Nemrégiben egy új előzetesen csodálhattuk meg az új látványvilágot, amit az AoE 4 nyújt majd, ez alapján pedig tényleg az az érzésünk támad, hogy a fejlesztés során valóban bőven teret engedtek az újító szándéknak. A Relic csapata egy videóban is mesél arról, hogy milyen szempontok alapján láttak neki a lassan 15 éve pihenő sorozat folytatásának:

Az egyik legérdekesebb mechanika, hogy az általunk irányított minden egységnek külön hangja és személyisége lesz, így egyedileg tudnak reagálni a kapott utasításokra és alkalmazkodni a változó körülményekhez. Emellett persze kihangsúlyozzák, hogy a fejlesztés során nagyon fontosnak tartották, hogy az egész játékon érződjenek a modern megoldások, ami persze leginkább a grafikában tetten érhető, erre pedig az előzetesek alapján egy rossz szavunk sem lehet. 

Nektek ezek alapján hogy tetszik az Age of Empires IV?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)