Hirdetés

17 évvel a megjelenés után kap kiegészítőt az Age of Empires II

|

Szinte hihetetlen, de az Age of Empires II még mindig kap új tartalmakat. A HD változat új DLC-je Délkelet-Ázsiába kalauzolja a játékosokat.

Hirdetés

Az Age of Empires nagyon közel áll a szívünkhöz, így nagyon örültünk, mikor a LEGO bejelentette, hogy saját szettet kap a széria, de leginkább egy új játékra lennénk kíváncsiak, amely lehet, hogy már készül is a háttérben, ahogyan azt már egyébként 2014 óta pletykálják. 

Szerencsére a Microsoft nem engedte el teljesen a franchise kezét, az Age of Empires II HD már több alkalommal is bővült új tartalmakkal (például a magyar néppel), legutóbb a The African Kingdoms című kiegészítő jelent meg hozzá tavaly. Legnagyobb örömünkre nem kell úgy zárnunk 2016-ot, hogy nem kaptunk a stratégiához semmilyen újdonságot, ugyanis a Microsoft bejelentette, hogy a Forgotten Empires és a SkyBox Labs az utolsó simításokat végzik a következő bővítményen, amely a Rise of the Rajas nevet kapta a keresztségben.

A Délkelet-Ázsiában játszódó kiegészítő többek között négy teljes kampánnyal, több civilizációval (burmaiak, khmerek malájok, vietnamiak), harci elefántokkal, mangrove erdőkkel és más újdonságokkal érkezik meg a Steamre december 19-én. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)