Hirdetés

Már jelentkezhettek az Age of Empires III: Definitive Edition bétatesztelésére

|

A Microsoft ezúttal több rövidebb tesztfordulót tart, amelyek során a játék bizonyos szeleteit próbálhatják ki a játékosok.

Hirdetés

Egyelőre nem tudjuk, hogy mikor érkezik az Age of Empires IV, de a fejlesztők azt ígérik, hogy rengeteg új mechanikával fűszerezik meg a játékmenetet. Ameddig arra várunk, hogy a széria legújabb installációjával játsszunk, elüthetjük az időt a korábbi részek rendre megjelenő felújított változataival. Hamarosan részt vehetünk a soron következő harmadik epizód tesztelésében, amennyiben jelentkezünk az Xbox Insider programba. 

Hirdetés

A játék hivatalos fórumán olvasható bejegyzés szerint februárban kezdődik meg az Age of Empires III: Definitive Edition nyilvános próbaidőszaka, amire az Xbox Insider programban résztvevők jelentkezhetnek (erre bárki regisztrálhat ezen az oldalon). A Microsoft Store-on és a Steamen keresztül is zajlik majd a teszt, de a fejlesztők azt jelezték, hogy az első, februári fordulóban csak igen limitált számú játékost tudnak fogadni, ellenben márciusban a tervek szerint jóval nagyobb létszámú közönségnek adnak hozzáférést. 

Erre azért van szükség, mert a korábbi részekkel ellentétben, csupán a játék egyes szeletit kapják majd meg a szerencsés kiválasztottak, magyarán több és rövidebb részre bontják bétát. Akik bekerültek a tesztelők közé, azokat e-mailben értesíti majd a stúdió, ahogy ilyenkor szokás. 

Ti jelentkeztek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)