Hirdetés

Agony - mégsem lesz belőle durvább verzió, megszűnhet a fejlesztőcsapat

|

Nem jöttek be igazán a Madmind Studio tervei, úgyhogy hiába ígérték meg sokadjára a vágatlan változatot, semmi nem lesz belőle.

Hirdetés

Az Agony nem lett óriási siker, a kritikusok is lehúzták és a játékosok sem voltak vele elégedettek. A fejlesztők azért próbáltak botrányt generálni, videón is megmutatták azokat a jeleneteket, amik már nem mentek át a korhatárbesorolási bizottság szűrőjén.

Hirdetés

Nemrégiben ígéretet tettek, hogy kiadják az Agony Unratedet, mely elvileg tartalmazott volna mindent, ami a korábban megjelent változatba nem került be, sőt, még annál többet is. Aztán most kikerült egy poszt a játék Steam oldalára, melyben azt taglalják, hogy a stúdió pénzügyi problémákkal küzd, illetve jogi okokból sem tudják folytatni a különleges kiadás fejlesztését. A csapat egy része patcheket gyárt az Agony konzolos és PC-s változatához, az egyik közelgő frissítés a bevilágítást fogja átdolgozni, de egyelőre ennyit ígérhetnek.

A SteamCharts szerint az egyszerre játszó játékosok száma a csúcson volt 1552, az elmúlt 24 órában 62-ig sikerült feljutni. Ez igen csekély.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)