Hirdetés

Akár rapperek is lehetünk az NBA 2K22-ben?

|

A pályán nyújtott teljesítmény mellett másban is jeleskedhet reménybeli sztárjátékosunk az NBA 2K22 karriermódjában.

Hirdetés

Érdekes helyzetben van az NBA 2K sorozat, ugyanis az utóbbi években az arcátlanul alkalmazott mikrotranzakciók ékes példájává vált a széria, ami egyben jelenleg az egyetlen komolyan vehető játék a kosárlabda műfajában.

Az NBA 2K22-ről még nem igazán tudjuk, milyen irányba viszi a sorozatot, de az már biztos, hogy a fejlesztők nemcsak arra koncentráltak, hogy a gyűrű alatt a legjobb élményt nyújtsák.

Hirdetés

Az NBA 2K22 a tavaly bemutatkozott, The City névre hallgató helyszínt is továbbfejleszti, ami a játékosunk karrierjének különböző tevékenységeit fogja össze.

Sajtóértesülések szerint a Visual Concepts egyrészt biztosítja, hogy sokkal gyorsabbak lesznek a város és a tényleges játék közötti átmenetek, illetve a cikk szerint arra is számíthatunk, hogy a MyTeam szezonok gyakrabban érkeznek majd, nagyjából hathetente új tartalmakra számíthatnak a játékosok.

Némileg viszont meglepő fordulat, hogy a MyPlayer karriermódban a kosárlabda mellett mással is foglalkozhatunk, így játékosuk sok valódi sztársportolóhoz hasonlóan például megpróbálhat divattervezőként, vagy rapperként is befutni.

Tény, hogy a történetközpontúságot csak az utóbbi években átvevő FIFA, Madden, vagy éppen F1 játékokat az NBA 2K némileg megelőzte ebben a tekintetben és már 2016-ban azzal reklámozta magát, hogy Spike Lee írja az aktuális rész sztoriját.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Idén szeptemberben pedig az is kiderül, mennyit ad az élményhez, ha fiktív játékosunkkal nem csak a sport területén bizonyíthatunk. Ki tudja, lehet, hogy ebben is úttörő lesz az NBA 2K, de félünk kicsit, hogy valahol ezen a fronton is becsúszik majd a mikrotranzakciós modell.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)