Hirdetés

Alan Wake - Részletekben érkezik

|

Az idei CES alakalmából kiderült, miért is késlekedik olyan sokat az Alan Wake. Tessék kapaszkodni.

Hirdetés

Steve Ballmer már a bevezetőjében utalt rá, hogy a CES 2010 alkalmából egy pompás Alan Wake bejelentésre is számíthatunk, ami megmagyarázza, miért is késik a Remedy alkotása immár időtlen idők óta. Aztn ki is derült a lényeg: az Alan Wake amolyan epizódikus formában érkezik, DLC csomagok hadával támogatva, melyeket az Xbox Live segítségével érhetünk el.

A bejelentés szerint ez mit sem von le az alapjáték értékéből, és az Alan Wake egy nagyszerű élményt biztosító szoftver lesz önmagában is, ám Ballmer az egészet a Lost sorozathoz hasonlította, abból pedig ugyebár nem sokat értünk, ha csak az első néhány részt nézzük meg. Kérdés, hogy a terv mennyire fog beválni, és a játékosok mennyire érzik majd magukat lehúzva, hiszen elég kétséges, hogy a csaknem egy évtizede készülgető Alan Wake sztoriját folytatnák a srácok jelen pillanatban. Sokkal valószínűbb - sajnos - hogy az eredeti játékot darabolják fel olyan módon, hogy még ne kapjunk idegrohamot a rövidsége miatt, de ráérezzünk az ízére, és vegyük meg a sok sok folytatást. Arról már nem is mondok semmit, hogy a PC verzióról továbbra sincs semmi hír...

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)