Hirdetés

Alaposan kibővítve és feljavítva tér vissza a World War Z

|

A World War Z: Aftermath minden szempontból jobb lesz, mint az eredeti játék.

Hirdetés

2019-ben jelent meg a Saber Interactive gondozásában a World War Z, ami PC mellett PS4-en és Xbox One-on is elérhető, később pedig még Nintendo Switch-re is befutott. A mi tesztünk inkább már figyelmeztető jelleggel készült, mindent egybe vetve azonban nem rossz játék, pláne ha ingyen szerezte be valaki az Epic-től.

A töménytelen mennyiségű zombi hordát felsorakoztató játék végül nem is generált rossz számokat, a Game of the Year Edition után már több mint 15 millió játékossal rendelkezett, most pedig az egyik nagy hiányosságán is javítottak a fejlesztők.

Hirdetés

A Saber ugyanis nem hagyta magára a játékot, ami korábban éppen a kevés tartalma miatt is kapott sok negatív visszajelzést. Az új konzolok megjelenésének apropóján most bejelentették, hogy készül a feljavított verzió, a World War Z: Aftermath, mely alaposan kibővíti a játék elérhető tartalmait.

Az új kiadás mindent magába foglal, ami az eredeti játék GOTY verziójában benne volt, ezen felül pedig behoz új karaktereket, egy teljesen új közelharci rendszert, új zombikat és még FPS módot is kap a játék.

Természetesen az új konzolokon támogatott lesz a 4K felbontás és a 60 FPS is, hogy minden pillanat tükörsima legyen. A megújult játékot 3 friss helyszínen is nyüstölhetjük majd, vissza kell ugyanis szereznünk az irányítást Róma, Vatikán és Kamcsatka fölött is.

Végül, de nem utolsósorban a megjelenés után nem sokkal egy ingyenes frissítés részeként érkezik majd egy Horde XL mód PC-re és új generációs konzolokra, amiben akár több száz zombi is lehet egyszerre majd a képernyőn. Erre korábban a PS4 és az Xbox One ereje miatt nem lett volna lehetőség.

Az árazás is egészen barátira sikeredett, pláne az ingyenesség fényében. A World War Z: Aftermath 40 dollárért lesz kapható Xbox One és Series gépeken, PS4 és PS5-ön és PC-n, ha viszont valaki rendelkezik az alap játékkal, mindössze 20 dollárért frissítheti azt az új verzióra. Lesz egy Deluxe Edition is, ami 50 dollárt kóstál majd, vagy 30-at annak, aki frissít. A next-gen frissítés, ami rendesen kihajtja az Xbox Series és PS5 gépeket, majd 2022 elején érkezik ingyenes frissítésként.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)