Hirdetés

Alien: Isolation előzetes - az Alien játék, amire mindig is vágytál

|

A SEGA végre megerősítette az Alien: Isolationt, és közzétette az első információkat. Mindent összeszedtünk, amit jelenleg tudunk róla.

Hirdetés

Elmélkedjünk egy picit: ki tudná a legjobban átültetni az Alien franchise alapjait egy horror FPS-be? Valaki, aki jártas a horrorokban? Valaki, aki jártas az FPS-ekben? Esetleg valaki olyan, aki már csinált Alien játékot? Vagy zárjuk ki őket, és adjunk esélyt egy olyan stúdiónak, ami az utóbbi években nem hogy FPS-t nem csinált, de saját, több mint egy évtizede futó sorozatától is csak egyetlen egyszer rugaszkodott el, és annak sem lett jó vége? A SEGA úgy gondolja, hogy az utóbbi az egyetlen logikus döntés, ezért a következő, Isolation alcímet viselő Alien játékot a Total War sorozattal elhíresült The Creative Assemblyre bizta. Ez a papírforma és a sokéves tapasztalat szerint nem egy nyerő húzás, az eddig látottak viszont rácáfolnak előítéleteinkre - lehet, hogy végre egy olyan Alien játékot kapunk, ami méltó a nevéhez egy olyan stúdiótól, amitől abszolút nem vártuk volna??

Ó, anyám

Most tegyünk félre mindent, amit a Colonial Marines adott nekünk, és ami alapjában véve maga a játék volt. Ne hasonlítgassunk, mert az Isolation nagyon más. Mindkettőnek köze van az Alien franchise-hoz és mindkettő FPS, de ennyi, ennél több közös nincs bennük. Oké? Oké.

Most, hogy ezt tisztáztuk, tegyük rendbe azt is, hogy az Isolation tulajdonképpen hogyan épül fel. Amandát, Ellen Ripley lányát alakítjuk, a Sevastopol nevű kereskedelmi kikötőhöz kell utaznunk. Amanda a Weyland-Yutani alkalmazottja, akit csapatával azért küldenek a Sevastopolra, hogy az USCSS Nostromo fekete dobozát megszerezze és végre kiderítse, mi történt édesanyjával. Tizenöt év telt el eltűnése óta, Amanda pedig már elég idős ahhoz, hogy mindent megtehessen és meg is akarjon tenni az igazság kiderítése érdekében.

 

A múlt árnyai a falakon

Az Isolation nagyon szorosan kötődik az első Alien filmhez. Valószínűleg a 20th Century Fox is szeretne végre egy jó Alien játékot látni, mivel a fejlesztők kezébe nyomta az 1979-es film anyagait, köztük a helyszínek tervrajzait és az eredeti koncepciórazokat. Ezeket felhasználva teremtették meg a nyomasztó környezetet, a Weyland-Yutani-féle céges videókat pedig, amik átvezető animációkként szolgálnak majd, elkészítésük után VHS kazettára rögzítették, majd mágnesekkel rontották el, hogy visszajátszásnál ugráljanak, elmosódjanak, és végül ezeket rakták a játékba. Számítógépes manipuláció? Áh, az nem olyan.
 

A hanganyagokat szintén újrahasznosították: fogták az eredeti betétdalokat, majd újra felvették a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével, melynek tagjai közül többen már akkor is a nagyzenekarba tartoztak, amikor az eredeti rögzítés történt. Jelenlegi technikával nehezebb lenne visszahozni a régi filmek minden szeretnivaló részletét, hibáját, a Creative Assembly viszont mindent belead, hogy az Isolation ne okozzon csalódást a rajongóknak. Mert ahogy ebből is látszik, az Isolation elsősorban a rajongókat célozza meg.
 

Félsz vagy mersz?

Mostanság tágabban értelmezzük a túlélőhorrorok fogalmát, de az Isolation a klasszikus értelmezés szerint sorolható a kategóriába. Tényleg félni fogunk, tényleg a túlélésre játszunk, és figyelni kell minden mozdulatunkra, mert nem tudhatjuk, mikor akarja lekapni a fejünket az űrállomás egyetlen élő xenomorph-ja, aki nagy - nagyobb mint akármelyik fajtársa volt. Nem szabad simogatni, de lőni sem tudunk rá: Amandának ugyanis úgy tűnik, nem lesznek támadó fegyverei, ha elkapja az idegen, nem igazán fog tudni egy tárat a „pici” szájába ereszteni.
 

Lesz viszont egy mozgásérzékelő radarja, ami egyrészt mutatja, hogy merre kell mennie, másrészt észlelhetőek rajta a környezetében lévő élőlények, akik lehetnek a Sevastopol állandó lakói, vagy maga a Halál. Ha elővesszük a mozgásérzékelőt, elhomályosodik a kép, és csak annak képernyőjére fogunk fókuszálni. Ha látod, hogy közeledik egy pötty, lehet, hogy az lesz az utolsó, amit látsz. Hallod, hogy valami mocorog - elbújsz, vagy inkább megnézed a mozgásérzékelőt, megkockáztatva hogy pár pillanat múlva már az előző ellenőrzőpontnál találod magad?
 

A Sevastopol folyosói abszolút a filmeket idézik, néha kissé olyan, mintha a Nostromo átépített változatában mászkálnánk. A padlón hullák hevernek, az eszközök úgy maradtak ott, ahogy hagyták. Látod, hogy valami megmozdul. Parázva megnézed a mozgásérzékelőt, de semmi. Közelebb mész, és látod, hogy csak egy fakopáncs örökmozgó vet árnyékot a falra. Megnyugszol? Nem, nem fogsz.
 

A mozgásérzékelőn túl néha általunk barkácsolt cuccokat is használhatunk, amik önvédelemre ugyan nem jók, de a továbbhaladáshoz elengedhetetlenek. Ezekhez például mindenféle eszközöket, lángvágót és üzemanyagot vehetünk fel, hogy majd McGyver módjára feltaláljuk magunkat. John McKellan, a felhasználói felületért felelős vezető elmondta, hogy minél nagyobb kockázatot vállalunk egy szoba átkutatásával, annál nagyobb lesz a jutalom. Mire eljutsz a játék feléig, már tudni fogod, hogy megéri-e kockáztatni. A bátorság néha kifizetődik, de aki fél mindent feltérképezni, az is eljuthat a végéig, csak nehezebb dolga lesz. A The Creative Assembly azt szeretné, ha a játékos soha nem érezné magát biztonságban: akármilyen erősnek érzed magad, az alien mindig erősebb.
 

Hoppá, mellé

Lesz persze olyan szituáció is, amikor a dolgok nagyon hamar rosszra fordulhatnak. Beindul a sziréna, az alien tudja, hogy ott vagy. Hogyan menekülhetsz meg? Ösztöneidnek ellent mondva a futás nem segít, mert az alien gyorsabb. Ha viszont lassan mozogsz, nem vesz észre, és ez a cél - hogy ne vegyen észre. Elsétálsz és elbújsz egy öltözőszekrényben, a mozgásérzékelővel pedig figyeled, ahogy a lény közeledik. Csak észre ne vegyen. Látod a nyílásokon át, ahogy elsétál az ajtó előtt. Hátrébbhajolsz, inkább nem kíváncsiskodsz, csak szurkolsz, hogy ne találjon meg. Elhalad előtted, a veszély elmúlt, kimászhatsz a szekrényből, folytathatod a haladást a helyes irányba. Hoppá, mégis közeledik. Elkezdesz rohanni. Halott vagy. Hogyan úszhattad volna meg? Lassan mozogsz.

Az Alien: Isolation tényleg ígéretes. Könnyen elképzelhető, hogy egy jó Alien játékot kapunk, sőt, az eddigi legjobbat. Akármit csinálunk, egy dolgot nem szabad elfelejteni: az alien legyőzhetetlen.

Megjelenés 2014 végén PC-re, PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)