Hirdetés

Erősen megkérdőjelezhető húzással bomlasztják a munkába épp csak visszatért Raven tesztelőket

|

Persze az is elképzelhető, hogy mindössze egy véletlen egybeesésről van szó.

Hirdetés

Éppen tegnap írtunk arról, hogy hét hétnyi sztrájk után végre újra munkába álltak a Raven Software tesztelői. A döntést a frissen alakult jogvédő szervezetük azzal indokolta, hogy a felvásárlás híre után bíznak abban, jó irányba indul a cég és az alkalmazottak is nyugodtabb munkakörnyezetbe térhetnek vissza a feladataikhoz.

Az Activision Blizzard vezetői annyira megörültek a hírnek, hogy gyorsan szét is szaggatták a visszatérő alkalmazottak társaságát, hogy azok a lehető legjobban elszeparálva dolgozzanak egymástól.

Hirdetés

A Polygon jelentéséből tudjuk, hogy a Raven Software csapatának vezetője, Brian Raffel egy körlevelet küldött az alkalmazottainak a hosszú ideje tervezett szervezeti átalakulással kapcsolatban. Minden bizonnyal "véletlen egybeesés", hogy épp a sztrájkból visszatérő tesztelő csapat tagjait érinti a változás.

"Ahogy haladunk a Call of Duty: Warzone bővítésével, minden korábbinál fontosabb, hogy szorosabban és jobban koordináltan dolgozzunk. A tesztelőcsapat átszervezését alaposan átgondoltuk, ez a következő lépés a több hónapja tartó menetrend szerint. [...] Izgatottan várom, hogy a csapatunk kreatívabban és hatékonyabban dolgozzon, mint korábban bármikor. Izgatott vagyok még amiatt is, hogy a tesztelőcsapat tagjainak ezentúl több lehetőségük lesz arra, hogy a stúdión belül szerezzenek új képességeket és fejlesszék magukat."

Ez a bizonyos "embedded QA" modell, amire most a Raven is átáll, egy, az iparban jól működő megoldás. Itt inkább az időzítéssel van baj. Az üzenetben több hónapja tartó átalakulásra hivatkoztak, de a tesztelők épp akkor kerültek sorra, mikor újra munkára jelentkeztek, és gyorsan szét is lettek szórva különböző pontjaira a munkahelyüknek.

Mindez vicces ez annak fényében, hogy az Activison ügyvezetői mindennél jobban féltek a jogvédő szervezetek megalakulásától. De persze ennek biztos nincs köze a tegnap történtekhez.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)