Hirdetés

Álomszerű rajtot produkált a Baldur's Gate 3

|

Máris beverekedte magát a Steam legnépszerűbb címei közé a Larian szerepjátéka.

Hirdetés

Tegnap rajtolt el hivatalosan korai hozzáférésben, ám még előtte pár kiválasztott médium lehetőséget kapott első körös tesztelésre, így mi is kipróbáltuk a Baldur's Gate 3-at. Egészen más élmény játszani a Larian alkotásával, mint azt nézni, ahogy Swen Vincke terelgeti a karakterét, amikor februárban megmutatták nekünk a játékot.

Hirdetés

Minden jel szerint megérte a stúdiónak dollármilliókat invesztálni a csapat létszámának növelésébe (a Divinity: Original Sin 2-t még 120-an fejlesztették, ezt viszont már 300-an), saját motorja továbbfejlesztésébe, és persze a licenc megszerzésébe, ugyanis még 24 óra sem telt el, de már helyet is foglalt a Steam toplistáinak élmezőnyében a Baldur's Gate 3.

Pillanatnyilag a legkelendőbb játék a szóban forgó piactéren, az egyszerre aktív játékosok száma pedig elérte a 73 980 főt, ami egy teljes áron kínált Early Access cím esetében kiugróan jó teljesítmény. Arról nincs statisztikai adat, hogy a harmadik platformként hozzáadott Mac felhasználói mekkora arányban járultak hozzá ehhez az eredményhez, ahogy a GOG.com, valamint a Google Stadia számai sem ismertek még. A Larian Studios annak is örülhet, hogy a Steamet a rohamukkal átmenetileg maguk alá temető (lásd a fenti tweetet) felhasználók értékelései a nagyon pozitív tartományban mozognak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)