Hirdetés

Alpha Protocol - Legkorábban nyáron kémkedhetünk

|

Michael Thorton, a CIA ügynöke dühösen csapott az asztalra, miután megtudta, bevetését ismét elhalasztották.

Hirdetés

Akad bőven dolga az Obsidian gárdájának, a garantált kasszasiker Fallout: New Vegas mellett az Alpha Protocol utolsó előtti előtti simításait végzi, másrészt legalább egy új, még be nem jelentett projekten is ügyködik.



Az említett alkotások közül elvileg az Alpha Protocol érkezne korábban, ám az újabb halasztás után kezdenek kétségeim támadni. Nem hogy a tavaly októberi céldátumot, már a tavaszt sem sikerül tartani, ugyanis a Sega nyárra helyezte át a megjelenés körülbelüli időpontját. A csúszás oka Matthew Hickman producer nem más, mint a lehető legjobb minőség elérése. Nem akarnak egy elsietett, kapkodva összedobott játékot kiadni. Az így nyert hónapokat pedig az Alpha Protocol további csiszolására lehet fordítani. Sok kritika érte a jellegtelen grafikát, ezért erre különösen figyelnek. Az egy hete zajlott new york-i sajtóesemény alkalmából prezentált újabb build már jelentősen finomított bevilágítással operál. Sajnos erről még nem áll rendelkezésünkre felvétel, így vagy elhisszük amit az MTV Multiplayer Blog munkatársa állít, vagy nem.



Az elmúlt hónapokban egy apró, ám annál hasznosabb kényelmi funkció került beépítésre. Amikor csak vásárolni szeretnénk valamit, egy összehasonlító képernyőn látjuk az eltérést aktuális felszerelésünk, és a kiszemelt áru között. Nem világmegmentő ötlet, ráadásul több játék is alkalmazta már, ám ez mit sem von le értékéből.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)