Hirdetés

New World - íme tíz perc gameplay az Amazon MMORPG-jéből

|

Néhány már kipróbálhatták az Amazon első komolyabb kísérletét a játékiparban, most pedig tíz percnyi gameplay felvételt nézhetünk meg a készülő játékból.

Hirdetés

Pár éve már mindenki tudja, hogy az Amazon nagyon szeretne belépni a gamer piacra, most komolyabb betekintést nyerhetünk a cég első saját MMO alkotásába, amely a New World nevet viseli.

Hirdetés

Az Amazon ígérete szerint a New World elsősorban egy PvP sandbox játék, ami azt jelenti, hogy nem egy előre megírt történet vagy quest sorozat fogja dominálni a játékot, hanem különféle alrendszerek vezérlik majd, tehát leginkább az EVE Online-hoz hasonló módon maguk a játékosok döntései írják majd a történetet. 

A játékosok guildekbe csoportosulhatnak majd, hogy aztán kisajátítsanak földterületeket, ahova különféle hasznos épületeket húzhatnak fel, ezzel kialakítva saját kis gazdaságukat. Az Amazon szerint nagyon fontosak lesznek majd az egyes játékosok skilljei, mert pl. csak egy jó séf tud majd olyan ételeket összeállítani, amelyek megfelelően boostolják a többi játékost, ez pedig a fejlesztők elmondása alapján akár döntő tényező is lehet egy ütközetben.

Természetesen a guildek csatázhatnak is egymással, viszont ezeknek előre megbeszélt időpontokban kell történnie, amikor is a játék engedélyezi majd, hogy az egyik sereg akár különféle ostromfegyverekkel gyengítse meg az ellenfele védelmét, akiknek akár a földjeit is elfoglalhatja egy győztes támadó.

Összességében érdekesen hangzik az Amazon játéka, mi pedig nagyon reméljük, hogy a hamarosan érkező bétában akár mi is próbát tehetünk majd vele. Nektek hogy tetszik a látottak alapján?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)