Hirdetés

Amikor a Call of Duty: Warzone csalói már fórumokon panaszkodnak, akkor tuti jó az irány

|

Úgy tűnik, hogy eddig egész jól beválnak a Call of Duty: Warzone fejlesztői által hozott intézkedések.

Hirdetés

Hamar nagy népszerűségre tett szert a Call of Duty: Modern Warfare mellé debütált battle royale móka, a Warzone. Tekintettel arra, hogy egy ingyenes játékról van szó, sajnos elég hamar megjelentek benne a cheaterek, de a jelek szerint sikerült már valamennyire visszaszorítani őket. A fejlesztők több fontos lépést is megtettek a csalók elleni harc során. Például megpiszkálták egy picit a matchmaking működését, és nemrég bevezetésre került egy kétlépcsős, SMS-es megoldást használó beléptetési rendszer is, ami értelemszerűen alaposan megnehezíti a dolgát azoknak, akik egy-egy kitiltás után esetleg visszatérnének egy másik fiókkal.

Hirdetés

Most pedig egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy hasznosnak bizonyultak a fenti intézkedések, ugyanis bizonyos fórumokon már meg is jelentek panaszkodó csalók, akik nem fogadták kitörő örömmel a helyzetet. Persze a normálisan játszó felhasználók körében már más volt a reakció, ők ugyanis érthető módon inkább csak kinevették a pórul járt cheatereket.

Cheaters forums are now full of whining people that can't play anymore. What a wonderful feeling. Thank you, IW. from r/CODWarzone

Ti sok csalóval szoktatok találkozni a Warzone-ban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)