Hirdetés

Izgalmas újdonságok derültek ki az Assassin's Creed atyjának játékáról

|

Az Assassin's Creed széria megszületéséért felelős Patrice Desilets egy új projekten dolgozik, amiről egy livestreamben beszélt részletesen.

Hirdetés

Legutóbb 2015-ben beszéltünk az Ancestors: The Humankind Odyssey-ről, amit az a Patrice Desilets, aki az Assassin's Creed első részéért is felelt. Akkor annyit tudtunk, hogy nyílt világú lesz, epizodikus, és kaptunk egy rövid teasert. Ma ennél sokkal többet kaptunk.

A téma még mindig az emberiség fejlődésének szemléltetése az időszámításunk előtti 10-től 2 millió évig. A sztorit már nem epizodikusan, hanem egyben kapjuk meg, lévén a játék túlnőtte a formulát. A játéktér jelentős részét egyébként Afrika adja, de Desilets elmondása szerint nagy világ vár ránk, amiről nem akar sokat elárulni a megjelenés előtt.

Egy  nagy nyílt világot kapunk, ahol erőforrás menedzsment és túlélőelemek is várnak majd ránk. Hogy ember húst ehetünk-e, az még nem dőlt el. Beszélnek róla a fejlesztők, lévén a kannibalizmus is megjelent a történelem során. Harcokból ilyentájt viszonylag kevés volt, így előbb utóbb lehet, hogy lesznek törzsi háborúk, de az elején biztosan nem.

A projekten egy 32 fős csapat dolgozik Montrealban, kényelmes tőkéből. Ezio és a Prince of Persia karakteriért felelős animátor dolgozik az Ancestors karaktereinek életre keltéséért is. Desilets kihangsúlyozta, hogy ő egy játékszert ad majd a kezünkbe, amivel elszórakozhatunk, és alakíthatjuk vele őseink történetét. Egyébként a stúdió emberei nem dolgoznak hétfőn, és jelenleg női munkatársat keresnek.

"Ha jelentkezőnek töke van, akkor nincs felvéve. Nem csak srácokkal akarom elmesélni az emberiséget. Nem úgy történt. Babákra is szükség van.

A program már játszható, de közel sincs megjelenésre kész állapothoz. A fejlesztőknek van egy dátumuk, tehát nem egy "majd ha kész lesz" dologról van szó.

"Ez az első alkalom, hogy olyan karaktert csináltam, ami egy dzsungelben mozog. Nincsenek falak. Ott milyenek a fények? Sosem dolgoztam ilyesmin azelőtt. Nincsenek kardok, nincsenek párbajok. Majd fogsz kapni egy ágat."

Egy új trailert is kaptunk, ami ugyan még mindig nem árulja el, hogy mikor érkezik a játék, de a leírás szerint még bőven kapunk majd látnivalót az Ancestorsből 2017-ben.

Innentől már tényleg reméljük, hogy a következő infókig nem 2 évet kell várnunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)