Hirdetés

Anthem - valaki a tiltás ellenére streamelte, az EA elvette az összes origines játékát

|

A titoktartási szerződés nem csak formaság.

Hirdetés

A napokban zajlott az Anthem alfatesztelése, melynek során a BioWare lehetőséget adott néhány játékosnak, hogy jóval a megjelenés előtt próbálja ki a játékot, viszont mivel még messze nincs kész, és pont a hibakeresés a teszt célja, a résztvevőknek tilos még csak beszélni is az élményeikről (kivéve az erre kijelölt, zárt fórumokon).

Hirdetés

Ezt elég komolyan kihangsúlyozta a fejlesztőcsapat mindenhol, de persze most is vannak, akik úgy gondolták, rájuk a szabály nem vonatkozik, vagy csak lázadni akartak a rendszer ellen.

A smokethrone néven játszó streamer sem simogatást és dícséretet kapott. Miután elkezdte közvetíteni a játékot, az kifagyott nála, majd az Origin is, és amikor visszalépett, szomorúan vehette tudomásul, hogy könyvtárából minden eltűnt. 

A ResetErán is akad pár felhasználó, aki például a szerverek elérhetetlenségéről panaszkodik, amit szintén nem volna szabad. Mark Darrah korábban még erről is külön szólt.

Nincs már sok hátra a megjelenésig, legkésőbb februárban mindenki megtapasztalhatja, milyen a játék, és annyi streamet nézhet, amennyit nem szégyell.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)