Hirdetés

Anthem - eredetileg teljesen eltérő és talán jobb is lett volna a játék sztorija

|

Egy művészi rajzokkal teli könyvből derült ki, hogy a csapat eleinte egy teljesen másfajta játéknak szánta az Anthemet.

Hirdetés

Nem igazán nyerte el a játékosok tetszését a BioWare új játéka, az Anthem, amiben különleges páncélokba bújva lövöldözhetünk és gyűjthetjük a lootot. Lehet, hogy jobb lett volna az eredeti terveknél maradni, ugyanis a fejlesztés egy korai szakaszában még egy egészen más koncepciója volt a játéknak.

Hirdetés

A The Art of Anthem című könyv tele van csodálatos, a játékhoz kapcsolódó rajzokkal, illetve még néhány kulisszatitkot is megtudhatunk belőle. Így derült ki például az, hogy az eredetileg úgy kezdődött volna a sztori, hogy emberekkel teli hajó lezuhan egy olyan helyen, ami gyakorlatilag a Bermuda-háromszög űrbéli másának felel meg. A túlélőknek ezután egy veszélyes világban kellett volna elboldogulniuk, szóval nagyjából olyan lett volna az egész, mint például Robinson Crusoe kalandja.

A legénység életben maradt tagjainak a roncsokból kellett házakat, majd később egy kisebb települést építeniük, ráadásul a javelineknek is egészen más eredetük lett volna. Az első tervek szerint ugyanis ezek a páncélok az űrben való utazásra vagy munkára lettek kitalálva, de a telepesek kénytelenek lettek volna átalakítani őket harci masinákká, hogy így növeljék túlélési esélyeiket a bolygón. A könyv egyik képe alapján az is valószínűsíthető, hogy később más hajók is lezuhantak volna a játéknak otthont adó helyre, ami értelemszerűen izgalmasabbá teszi a kalandot, hiszen jó eséllyel további közösségekkel is kapcsolatba léphettünk volna.

A fejlesztők egy részének tetszett is a művészi csapat elképzelése a játékról, ám valahogy mélyebbé és rugalmasabbá kellett tenniük az IP-t, és így a jelek szerint elég sok dolog lett kukázva. A 2014-es E3-on egyébként a BioWare levetített egy videót, amiben már láthattuk az Anthem egy korábbi verzióját. Ez eléggé hasonlított a fentebb leírt dolgokra, de az alábbi videóban ti is meggyőződhettek erről.

Szerintetek hiba volt változtatni ezen a koncepción?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)