Hirdetés

Apex Legends - hamarosan már nem léphetünk le büntetlenül egy meccs kellős közepén

|

Kiderült, hogy a fejlesztők már dolgoznak egy olyan megoldáson, ami büntetni fogja az idő előtt kilépő játékosokat.

Hirdetés

Sajnos nem ritka az Apex Legendsben, hogy egy játékos például még a földet érés előtt kilép a játékból, így pedig hátrányba kerül a csapata. Ezt egyelőre nem bünteti a rendszer, de a Respawn szorgos fejlesztői már dolgoznak egy megoldáson.

Hirdetés

Nemrég megérkezett az Apex Legends 1.1-es frissítése, és az újdonságok mellett véletlenül bekerült egy olyan funkció is a játékba, amit a fejlesztők még nem készek bemutatni a nagyközönség számára. Néhányan ugyanis arra lettek figyelmesek, hogy 5 perc pihenőt kaptak minden harmadik olyan meccs után, amelyből még idő előtt kiléptek.

A Respawn egyik munkatársa már reagált is az ügy kapcsán, és elmondta, hogy már folynak a belsős tesztelések, és valóban dolgoznak egy ilyen rendszeren, de nem akarták bevezetni a játékba ezt az 1.1-es frissítéssel. Így hát az összes platformon ki lett kapcsolva ez az apróság, és egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet vissza.

Ti örülnétek egy ilyen büntetési rendszernek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)