Hirdetés

Apex Legends - jövő héten indul a Voidwalker event

|

Az esemény új pályarészt, játékmódot, kihívásokat és hozzájuk kapcsolódó jutalmakat tartogat.

Hirdetés

Nemsokára kezdetét veszi a következő event, ami Voidwalker névre hallgat és Wraithet állítja a központba, tehát ha a teleportok használatában jártas hölgyeményhez szeretnétek valami ütős kinézetet leakasztani, akkor jobb alkalmat keresve sem találhattok erre.

Hirdetés

Az esemény alatt az Armed and Dangerous névre keresztelt új módban is megmérettethetitek magatokat, ami drasztikusan lecsökkenti a pályán található loot mennyiségét, tehát ha valaki beleakad egy combosabb mordályba, annak hatalmas lépéselőnye lesz a többiekkel szemben. Ha ebben a módban hajtunk végre különböző kihívásokat, akkor Wraithhez kapcsolódó exkluzív skineket oldhatunk fel. Persze rengeteg, az eseményhez köthető kiegészítőt a store-ban is megvehetünk, ahol naponta cserélődnek a megvásárolható tárgyak; a Voidwalkerrel hat új Legendary cuccot is lehetőségünk lesz bezsebelni.

Az új terület szintén Wraithhez kapcsolódik, ugyanis azt a létesítményt járhatjuk majd be a pálya részeként, ahol rajta kísérleteztek. Az épületben egy portál működő prototípusa is megtalálható, amivel könnyen kereket oldhatunk, ha szorult helyzetben lennénk. A fejlesztők azt tanácsolják, hogy járjunk nyitott szemmel a létesítményben, ugyanis rengeteg utalást rejtettek el azoknak, akiket érdekel a lore. Ha szeptember 6. és 9. között a top ötben végeztek vagy nyertek, akkor dupla XP jár mind a felhasználói szintetekhez, mind a Battle Pass haladásotokhoz.

Ti belevetitek magatokat az új kihívásokba?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)