Hirdetés

Aranylemezen a Star Wars: Squadrons, és van még egy jó hírünk

|

Kiderült ugyanis, hogy konzolokon sem feltétlenül kell majd a kontrollert használnunk a játék irányításához.

Hirdetés

Még az új generációs konzolok megérkezése előtt fut be a Star Wars: Squadrons, ami egészen hiánypótló alkotásnak ígérkezik, hiszen a különböző űrhajók irányítása, illetve természetesen a grandiózus űrcsaták megvívása áll majd a játék középpontjában. Ennyi pedig valószínűleg elég is lesz ahhoz, hogy hamar kiépüljön egy stabil játékosbázis a Motive Studios címe körül, ráadásul úgy tűnik, hogy a megjelenés sem fog késni már.

Hirdetés

A Star Wars: Squadrons kreatív vezetője, Ian S. Frazier a Twitteren kürtölte világgá, hogy bizony aranylemezre került a játék, ami azt jelenti, hogy a fejlesztési munkának gyakorlatilag vége, és megkezdődhet a lemezek, illetve tokok tömeggyártása.

Időközben pedig arra is fény derült, hogy PC mellett PlayStation 4-en és Xbox One-on is támogatja a játék a HOTAS típusú irányítást, tehát nyugodtan félretehetjük majd a kontrollert, és vezérelhetjük az űrhajókat a joystick, valamint a gázkar segítségével. Ezt a megoldást általában különböző PC-s szimulátorok esetében szokták alkalmazni, de megeshet, hogy valaki konzolon is inkább ezt preferálja.

Az EA játéka október 2-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)