Hirdetés

ArmA 2 Launch Trailer

|

A klasszikussá nemesedett Operation Flashpoint alkotói elkészültek legújabb játékukkal, amit egy trailerrel is szeretnének bennünk tudatosítani.

Hirdetés

Izgalmasnak ígérkezik ez a nyár is, hiszen a korábbi évekkel ellentétben nem lehet uborkaszezonról beszélni (legalábbis szerintem), ugyanis minden hónapra jut két-három olyan játék, amire érdemes lehet odafigyelni.



Másrészt pedig az eddig csupán nyilatkozatok szintjén vívott háború a Bohemia Interactive és a Codemasters között lassan áthelyeződik a virtuális harcmezők és a pénztárak területére. Az előny egyelőre a cseh srácoknál van, lévén az Armed Assault 2 néven is ismert ArmA 2 bár elfoglalta helyét az üzletek polcain, miközben az Operation Flashpoint 2: Dragon Rising még nem érkezett meg a frontvonalra. Ez utóbbira valamikor ősszel kerül sor.

A nálunk magyar felirattal megjelent Armed Assult 2, vagyis ArmA 2 eddig jobbára pozitív értékeléseket kapott, viszont úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát, hiszen az első részhez hasonlóan újfent sok, az elsietett megjelenésre utaló programhibát találtak a kritikusok. Miközben grafikáját, élethűségét, és a játéktér gigantikus méreteit magasztalták, kénytelenek voltak megállapítani, hogy az M.I. irányította társakra és ellenfelekre ráférne egy alapos továbbképzés valamelyik katonai akadémián. A hírek szerint az egyelőre csak a német verzióhoz megjelent javítás ezt a hibát sikerrel orvosolja.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)