Hirdetés

Nem készül még az Arma 4, de nem az Arma 3 jelenti a sorozat végét

|

Múlt héten felröppent egy pletyka, miszerint készül az Arma sorozat következő része. Mint kiderült, ez nem igaz, és ezt egy meglehetősen fontos ténnyel tudta alátámasztani a fejlesztőcsapat.

Hirdetés

Múlt hét pénteken tartott egy eseményt a Bohemia Interactive, amire összeterelték az Arma 3 közösségének jeles tagjait. A cél az volt, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik a jövőben extra tartalommal bővítenék a játékot. Ha már így alakult, akkor a fejlesztők pár helyi sajtóst is behívtak.

Hirdetés

Lukas Kanik, a CentrumHer írója rögtön ezután ki is tweetelte, hogy az Arma 4 már nagy erőkkel készül. A poszt aztán hamar törlésre került, de természetesen a /r/games kedves lakói addigra már megörökítették az üzenetet, és arról beszélgettek, hogy hol is játszódhat az új epizód. Mint kiderült, ezt még a fejlesztők sem tudják, már csak azért sem, mert nem dolgoznak az Arma 4-en.

A stúdió a PC Gamer-en keresztül tisztázta a dolgot.

"Még túl korán van ahhoz, hogy tudjuk, milyen formában és mikor folytatódhat az Arma sorozat. Azt teljes magabiztossággal kimondhatjuk, hogy nem tervezünk új részt bejelenteni a következő években. Ez már csak azért is így van, mert az összes jövőbeli Bohemia játékot az Enfusion motor hatja majd, ami még fejlesztés alatt áll."

Nem hogy Arma 4 nincs, de még a motor sincs kész ahhoz, hogy elkezdhessenek aktívan dolgozni rajta. A Bohemia szóvivője hozzátette, hogy a belátható jövőben szeretnének minél több tartalmat hozzápakolni az Arma 3-hoz, és annak a fejlesztésével foglalkozni.

Mivel ez egy keményebb, egyértelmű cáfolat volt, nyugodtan elhihetjük, hogy nem lesz Arma 4 jövőre, és nem rejteget semmit a Bohemia.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)