Hirdetés

Arma Tactics - iOS-re megjelent, PC-re majd jön

|

Az NVIDIA Shield után iOS eszközökre is megjelent az Arma Tactics nevű körökre osztott taktikai játék, de a PC-sek sem maradnak ki .

Hirdetés

Az Arma széria mellékhajtásaként számon tartott Arma Tactics először az NVIDIA Tegrára épülő mobilokra és a Project Shieldre jelent meg, de a Bohemia Interactive csak időszakosan tette exkluzívvá a körökre osztott taktikai játékát, ugyanis iOS eszközökre már elérhető, és hamarosan PC-re is megérkezik.

Az Arma Tactics játékmenetében egy fejleszthető, négyfős speciális csapatot irányíthatunk a történet alapú küldetések során, amelyek véletlenszerűen felbukkanó tartalmakkal teszik érdekesebbé - és újrajátszhatóvá - a játékot.

Lehetőségünk van többfajta stratégia alkalmazására, és az adott feladat megoldásában is szabad kezet kapunk, így csendesen, lopakodva is előrejuthatunk, de akár meg is mutathatjuk, hogy milyen keményen tudunk odacsapni a többségében képzett zsoldosokból és szervezetlen felkelőkből álló ellenségnek.

A feladatok teljesítésével egyébként nem csupán embereink fejlődnek, de vadonatúj fegyverek is elérhetővé válnak számukra.

Az Arma Tactics már elérhető az újabb iOS eszközökre (iPhone 3GS-től felfelé) 4,99 dollárért, de október elsején PC-re is megjelenik, és 6,99 euróért lesz beszerezhető.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)