Hirdetés

Army of Two: The 40th Day teszt

|

A világ különböző tűzfészkei helyett Sanghajban kell rendet csapnia az Army of Two: The 40th Day két tesztoszterontól duzzadó rosszarcújának.

Hirdetés

GameStar 2010. január archív
Rengeteg potenciál volt az Army of Two első részében. Mindenhol, ahol megjelent bármi a játékról, azt hangsúlyozták, hogy igen, erről van szó, ez kell, csak jobban, jobb történettel, kicsit jobb pályákkal és hangyányit tetszetősebb grafikával. Az EA igyekezett meghallgatni a dolgot és a következő részre megígértek mindent, amit az elsőből hiányoltak a kritikusok. Sajnos azonban nem sikerült maradéktalanul teljesíteniük, avagy épp csak továbbcsiszolniuk azt, amelyek változtatásra szorultak.



No story, no money, no problem

Az Army of Two 2-nél pont ugyanannyira érdektelen a játékos számára, hogy mi a történet, mint az első résznél. Oké, a Call Of Duty 6 sem remekelt ezen a téren, hiszen bődületesen langyos és gyenge sztorival rukkolt elő az is, de akkor, ha a játék nem annyira stabil lábakon álló IP, mint a CoD és pont bizonyítási fázisban van, ahol a legtöbbet kéne kihozni az alapanyagból, ez nem jó. Sőt, ha a játékost esetleg érdekelné is, hogy mi történik a játékban, akkor sem tudná igazán követni, mert a narráció és a történetet mesélő betétek gyengék és kuszák. Tehát sztorira itt sem kell nagyon számítani, de őszintén szólva senki sem várt mély értelmű, díjnyertes, fordulatokban gazdag regényt ettől a játéktól.

Én tégedet, te engemet...


Azt viszont igen, hogy a legpoénosabb részét, azaz a bajtársiasságot és a kooperatív élményeket növeljék, azaz ne csak lökdösni, meg beszólni lehessen a másiknak, mint az első részben, hanem erősebben érezhetővé váljon, hogy a két karakter egymásra van utalva és akármennyire is piszkálódnak, a legkomolyabb helyzetekben mindig ott van a másik és kihúzza a megszorult segget a bajból, ha kell. Mivel klasszisokkal érdekesebb a játék, ha a barátjával nyomja az ember (vagy elvetemültebb barátnővel...), ergo a szingli kampányt majdnem hogy hanyagolni fogja a játékosok 40%-a, ezért érdemes úgy időzíteni, hogy legyen még a lakásban valaki, aki tudja, hogy kell megfogni egy kontrollert, ha indul a móka. Robbanás, üvöltés, brahi és futkorászás lesz dögivel, úgyhogy aki nem szereti a Gears of War-féle nézd-a-hátam lövöldözős-fedezékből kifelé puttyogtatós játékokat, az nagy ívben hajíthatja fel eBay-re a példányát máris. Ezen a téren tehát szintén nincs változás, nem lett FPS a drága, ami nem is baj, mert a konzoltulajok, akiknek készült, kifejezetten dühösek lettek volna.

TPS + festett maszkok

Grafikailag sem változott sokat a játék, sőt, egy picit még lassabb is lett, mint az első rész volt - de szebb is, érezhetően több tereptárgy van mindenfelé és összességében mind a hangok, mind a menürendszer, átvezetők, körítések és egyéb dizájnelemek javultak, körülbelül fél osztályzattal lehetünk engedékenyebbek, mint tavalyelőtt. Messze nem annyit javult a dolog, hogy tapsikolva hajbókoljunk az EA előtt. Érezni, hogy volt pénz a játékra, azt is, hogy volt pár érdekes ötlet, amivel tovább próbálták vinni a fejlesztők szerinti legjobbnak tartott irányvonalakat, mégis csak néhány sikerült belőle.
Ilyen például a fegyverek turbózhatósága, azaz azokban a pillanatokban, amikor épp nincs harc és nyugi van, szépen lehet vásárolgatni és fejlesztgetni a fegyvereket.



Nagyobb tár, jobb távcső, erősebb skulók, több gránát, felfújható nagymellű játékbaba, figyelemelterelőnek (ilyen sajnos nincs), vagy akár üdítős dobozból készül hangtompító. Jó poén kipróbálni a különféle pluszokat, sőt, az újrajátszhatósági értéket ez növeli a legjobban, meg az, hogy tele van túszokkal a pálya. Hogy miért jók a túszok? Amikor megmentitek őket, sokszor lehetőségetek lesz választani, hogy mi legyen velük. Ha életben hagyjátok őket, kisebb átvezető animációkkal elmeséli a játék, mi is lesz velük. Ez nem minden esetben pozitív dolog, szóval gyakorlatilag lehet, hogy olyanokat engedtek majd el, akik később felrobbantanak egy bolygót, vagy ilyesmi. Ezért is vakvágány az amúgy jó ötletnek tűnő "morális döntések"rész.

Jobbról jó!

Ami viszont nagyon jó, az az, hogy lefegyverezhetők úgy is komplett szobányi ellenfelek, hogy a GPS-t előkapva olyan HUD-ot kaptok, amin az ellenfelek feje felett megjelenik a rangjuk is, azaz ha sikerült elcsípni a legtökösebb rangú fószert, a többiek nagy valószínűséggel felteszik a kezüket és morcogva, de megadják magukat. Így némi stratégiai elem is szorul a helységről-helységre tisztítótűz hadműveletek közben.
Az aggro semmit sem változott, a WOW-fanatikusok megint csak bólogatnak, hogy bizony az aggro jó dolog, ami így is van. Csak itt épp továbbra is azt próbálja (sikerrel) elérni a játék, hogy amíg a barátnőtök puttyogtat a nagyon durva lövegtoronyból, addig magára vonja a figyelmet és szépen körbeosonhattok tarkón csapni az ellenfeleket, akik szinte észre sem vesznek titeket, csak akkor, ha elkezditek hátba lőni őket. A pályák nagy része ezt próbálja a játékosok alá rakni, de szerencsére többféle módon is megoldható mindegyik mini harchelyzet, így azok is megtalálják a számításukat, akik hatvan kilométerről szeretik széjjel sznájpolni a nem is annyira buta gépi ellenfeleket, vagy épp ellenkezőleg, még a betonfalon is gépfegyverrel vágnak lyukat.



A többjátékos módot már tudjátok, hogy nyerő, ellenben az osztott képernyős kampány módon kívül még van egy csomó, pont azok, amelyek az első részben is voltak és megtalálhatók majdnem minden online többjátékos lövöldözős játékban. Sajnos kicsit sok a lag, így nehéz még LIVE-on át is értékelhető meccseket játszani két másik, a világ túlsó végén a kanapén tespedő arccal, de körülbelül minden nyolcadik körre még hetekig emlékezni fogtok, olyan jó élményt nyújt.
Mivel mostanában semmilyen értékelhető cím nem jelenik meg boxon hasonló stílusban és a CoD 6-láz már joggal hagy alább (remélem), ezért azok számára lehet érdekes az Army of Two 40th day, akik még nem próbálták az első részt, szeretik a kooperatív akciójátékokat és nem bánják, ha néhány animációs fázis kicsit furán illeszkedik a másikba, továbbá nem veszi véresen komolyan a játékot és amit nyújtani próbál.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)