Hirdetés

Art of War infómorzsák

|

Ahogy telnek a napok, úgy kezd lassan körvonalazódni, hogy mit takar az EA és Activision veteránok fejlesztette cím?

Hirdetés

Jason Alejandre, aki még a Sega Genesis korszakában kezdte meg munkásságát, a Game Mechanic Studios társalapítójaként nyilatkozott a joystiq.com-nak. A vállalatalapítás és a játékfejlesztés nehézségeit, továbbá a gazdasági recesszió hatásait is érintő kérdések többsége nem magával a játékkal foglalkozott, ám ennek ellenére sikerült néhány apróságot kideríteni a produktumról.
Az Art of War műfaját tekintve akciójáték, mégpedig shooter, ergo sokat fogunk benne lövöldözni. Hogy mire és miért, ráadásul milyen platformon, azt még egyelőre nem tudni. Jason Alejandre mindenesetre a PS3-ra és X360-ra történő fejlesztés szépségeit ecsetelte, miközben a Nintendo játékok nagy rajongójaként kissé fanyalogva emlegette a Wii gyér játékfelhozatalát. (Ellentmondás, de hát ilyen a világ.) Szóval már csak a korábbi képeket is elnézve nyugodtan állíthatjuk, a Wii egyelőre kilőve. Marokkonzolokat és a PC-t nem emlegette, így egyre valószínűtlenebb, hogy célplatformként szerepeljenek majd.

art_of_war_screenshot.jpg


Az Art of War tehát egy shooter, amiben a nyilvánosságot kerülő gazdagok életét élő, a művészeteket a végletekig imádó Warren Canvas (canvas=vászon) szerepét alakítjuk. Ha minden igaz, egykori híres csaták helyszíneit látogatja meg, ahol valamilyen módon részt vesz az újraálmodott (kissé megváltoztatott) küzdelmekben. A cég említett még egy apróságot, miszerint a 20:1-hez arány egy gyönyörű és izgalmas dolog.
Hölgyeim, uraim...lehet találgatni.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)