Hirdetés

Ascend: Hand of Kul - a Microsoftnak már nem kell

|

A Microsoft lekapcsolja az Xbox Live egyik első ingyenes játékát.

Hirdetés

A tavaly szeptemberben elrajtolt ingyenesen játszható online akció-RPG, az Ascend: Hand of Kul alig valamivel több, mint egy év után befejezi földi pályafutását Xbox 360-on.

"Mélyen elszomorít bennünket a döntés, és annak közösségünkre gyakorolt hatása. Azonban mialatt a Microsoft beszüntette az Xbox 360-as verzió támogatását, addig a Signal elindította az ingyenes bétát Steamen egy csokorra való fejlesztéssel egyetemben, így a közösség ezen a platformon továbbra is kedve szerint lemészárolhatja a trollokat."- írta a Signal Studios képviselője.

A Microsoft rövid közleményben erősítette meg a lekapcsolás tényét, ugyanakkor nem adott magyarázatot lépésére. "Csupán az Ascend Xbox 360-as változat érintett, a játék továbbra is elérhető lesz Steamen. Köszönjük a Signal Studios munkáját és a játékosközösség támogatását, reméljük, mihamarabb viszont látjuk őket más játékaink közösségén belül."

Az Ascend: Hand of Kul Xbox 360-as kiadásával már csak november 18-ig játszhattok, feltéve persze, hogy letöltöttétek a klienst korábban, az ugyanis már nem elérhető. Amennyiben Steamen folytatnátok a játékot, bizonyára örömmel fogadjátok majd az átállást megkönnyítő fájdalomdíjaként osztogatott játékbeli pénzmagot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)