Hirdetés

Assassin's Creed Odyssey - a színészek esetében is autentikus lesz

|

A Ubisoft figyel arra, hogy az ókori Görögországban játszódó Odyssey szereplőgárdája ne csak amerikai színészekből álljon.

Hirdetés

Az utóbbi időben egyre nagyobb felháborodást kelt, ha nem fehéreknek szánt szerepeket fehér színészekkel játszatnak el, ezt hívják "whitewash-nak". Ez eddig elsősorban a filmekre és sorozatokra vonatkozott, ám úgy tűnik, hogy már a videojátékokban is akad olyan, aki a botrányt megelőzendő kínosan ügyel a korhűségre. A Ubisoft pedig pont ilyen. 

Hirdetés

Az Assassin's Creed Odyssey audio részéért felelős igazgató, Lydia Andrew még az E3 során árulta el, hogy a Ubisoft annyi görög vagy görög felmenőkkel rendelkező színészt alkalmaz a játék szerepeiben, amennyi csak lehetséges. Ez már rögtön a főszereplők esetében is megmutatkozik, ugyanis ha Kassandrát választjuk a történet legelején, akkor Melissanthi Mahut (a képen) hangját hallhatjuk végig, ha pedig Alexios mellett döntünk, akkor Michael Antonakos szinkronhangját élvezhetjük. 

Lydia szerint ez egy nagyszerű lehetőség számukra, hogy mélyebben beleássák magukat a görög kultúrába és kifejezetten az ókori Görögországéba is. Október 5-én ezt már mi is megtehetjük majd, ugyanis akkor jelenik meg az Assassin's Creed Odyssey.

(Érdekes egyébként, hogy az új God of War esetében a világon senkit sem zavart, hogy a Csillagkapu sorozatból is ismert Christopher Judge kölcsönözte hangját Kratosnak. - Csirke)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)