Hirdetés

Assassin's Creed 2 - Hadseregnyi ember dolgozik rajta

|

Az esztendő egyik legnagyobb várakozással övezett játéka az Assassin's Creed 2 közel félezer ember keze alatt nyeri el végső formáját.

Hirdetés

Az Assassin's Creed bemutatkozása az Ubisoft történetének egyik legnagyobb sikerét hozta magával. Már az első néhány hónapban elszórtak belőle vagy ötmilliót, ez a szám pedig időközben csak nagyobb lett. Nem is csoda hát, ha a repetitív jelzővel egyébként jogosan illetett játék folytatásának érkeztét hatalmas várakozás előzi meg.



Az Assassin's Creed 2 a korábbi pletykákkal ellentétben nem a nagy francia forradalom idején játszódik, hanem néhány évszázaddal azt megelőzően, Da Vinci Velencéjében. A lagúnákra épült városállam hasonlóan izgalmas vadászterületet jelent egy profi orgyilkosnak (ezúttal Ezio), mint elődjének, Altairnak.



Ahhoz, hogy Da Vinci szerkezetei, a csatornákon hajózó gondolák, az utcág forgataga, a járőröző katonák, nehézpáncélos lovagok, koldusok és prostituáltak a lehető leghitelesebb formában keljenek életre, szükség van "néhány" szakember közreműködésére. Ez pillanatnyilag azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint 450 ember dolgozik azon, hogy az Assassin's Creed 2 felülmúlja elődjét. Sebastian Puel, a játék producere szerint most háromszor annyian vesznek részt a fejlesztésben, mint az első rész idején. Ráadásul az eredeti csapat 75 százaléka ismét jelen van. Ennyi ember pedig ezernyi új ötlettel állt és áll elő folyamatosan.



A legizgalmasabb részleteket a GameStar májusi számából ismerhetitek meg. Az exkluzív képekkel teletűzdelt írásból egyebek mellett kiderült volna, milyen divat szerint öltözködtek a dózse beltenyészet miatt elmeháborodott gyermekei, hogyan lett első Ezio a hagyományteremtő macskapörkölt-evő versenyen, hány elektromos angolna kell egy villanykörte kicseréléséhez, de végül a cenzúra, az elnyomó diktatúra egyik legkegyetlenebb eszköze győzedelmeskedett.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)