Hirdetés

Assassin's Creed - a Desmond-érának jövőre biztosan vége

|

Desmond történetének végére 2012 decembere előtt pontot tehetünk.

Hirdetés

 

Az Assassin's Creed sorozat első részében főleg Altairral, a másodikban többnyire Ezioval barangoltunk és tettük amit egy assassinnak tennie kell, a főszereplő mégis egy harmadik személy.

 

Ez pedig a fent említett két assassin leszármazottja, a nem túl távolii jövőben élő Desmond, aki az Animus nevű szerkezet segítségével felmenői emlékezetében képes barangolni, és ez adja a játékok lényegét. A november tizennyolcadikán Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, december másodikán pedig PC-re érkező Assassin's Creed: Revelations Altair és Ezio történetét köti össze, de a végkifejletre csak a jövőre megjelenő Assassin's Creed 3-ban derül fény.

Alexandre Amacio, a sorozat kreatív igazgatója elárulta, hogy az egész Desmond-érát a 2012 decemberi világvége-elméletre építették fel. "Gyorsan közeleg, és a történet amit el szeretnénk mesélni, mindenképpen be kell fejeznünk mielőtt elérkeznénk arra a pontra." Mint tudjuk, az egész 2012 szeptemberében kezdődik, amikor a templomosok elrabolják Desmondot, hogy az Animus-ba ültetve Altair emlékébe lássanak, ahonnan Lucy menti meg. Ha az Assassin's Creed széria folytatódik, a középpontjában egy teljesen más karakter áll majd és az epizódok nem tartják magukat az évenkénti megjelenéshez.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)