Hirdetés

Assassin's Creed Chronicles: India teszt - nyugatabbra sem jobb a helyzet

|

Az Assassin's Creed sorozat 2.5D-s platformer stílusú, háromrészes mellékszála folytatódik. A második rész, az Assassin's Creed Chronicles: India színesebb, de nem jobb, mint elődje.

Hirdetés

Dicséretes kezdeményezésnek indult, ugyanakkor számos sebből vérző alkotássá kerekedett a háromfelvonásos Assassin's Creed Chronicles első darabja. A sablonos történeten és az unalmas karaktereken még csak-csak képes túltenni magát az ember, de az irányításbeli nehézségek és az inkonzisztens MI az indokoltnál gyakrabban okoztak fejtörést. Bőven akadt tehát javítanivalója a Climaxnak, és tekintve, hogy a második epizód csak kilenc hónap eltéréssel követte az elsőt, nem tűnt ördögtől való gondolatnak, hogy a hibák és hiányosságok mostanra a történelem margójára szorulnak.

 

Pandzsábi MC

Shao Jun kínai bosszútörténete után az indiai szubkontinens felé vesszük az irányt, ahol a képregényből ismert Arbaaz Mir sorsát egyengethetjük, akinek épp a templomosok orra elől sikerül elemelnie a Koh-i-Noort, az angol anyakirálynő koronáját ékesítő gyémántot. A szóban forgó széndarabon kívül (amely az emberiség előtti civilizáció ereklyéje, s mint ilyen, rendkívüli fontossággal bír) megmentésre váró hercegnőnek, bölcs öreg mesternek, egy gonosz és becstelen, valamint egy kevésbé gonosz és jóval becsületesebb nemezisnek is helyet szorítottak a forgatókönyvben, miközben valós történelmi események (mint például Herat ostroma) és helyszínek szolgálnak kulisszaként. Pandzsáb tartománytól Afganisztánig vezet palotákkal, földalatti templomokkal és erődökkel szegélyezett utunk, amelynek hossza egyénenként változó. Első nekifutásra nagyjából öt-hat óra alatt a tízedik fejezet végére érhet egy átlagos képességű játékos, ám ha betéve ismerjük a pályákat, akár két óra alatt is abszolválhatjuk a feladatot, hogy aztán nehezebb szinten elkezdjük elölről, de a kihívások valamelyikében is tovább gyűrhetjük a kontrollert.

Csiszolatlan gyémánt

Mint említettem, bőven volt ideje a Climaxnak arra, hogy a visszajelzésekre támaszkodva csiszolgassa az elmarasztaló kritikával illetett részeket. Az irányítás nem volt elég reszponzív, sem pedig kellőképpen precíz, ami egy olyan MI-vel kombinálva, amely többször figyelmen kívül hagyta a játékszabályokat (úgy is észrevett, hogy karakterem a látómezején kívül esett), számtalan alkalommal végzetesnek bizonyult. Hasonló balesetek még mindig előfordulnak ugyan, de már érezhetően ritkábban. Ezzel együtt sem vált könnyebbé a játék, mivel az Assassin's Creed Chronicles: India úgy kezeli a felhasználót, mintha az már álmában is arany minősítéssel tudna végigrohanni a China pályáin. Több a hajszálpontos időzítést igénylő szakasz, és az őrök száma is megemelkedett. Ráadásként nagyobb arányban hordanak maguknál lőfegyvert. Célszerű észrevétlenül lopakodni (szükség esetén kábítani vagy gyilkolni), mintsem nyílt sisakos küzdelembe bocsátkozni, mert rettenetesen sérülékenyek vagyunk, és az előző részhez képest semmit sem fejlődött a harcrendszer, ugyanolyan frusztráló, mint volt.

Felbukkant viszont néhány új, részben a nagy testvérekből átemelt játékmechanizmus, mint a zsebelés, illetve a holttestek kifosztása, de ide tartozik még a Hitman: Sniper Challenge-re emlékeztető mesterlövészes szekció is. A kampány során pedig két alkalommal álruhát kell szereznünk, hogy másnak adjuk ki magunkat, mint akik vagyunk, vagyis nem állíthatjuk, hogy nem törekedtek változatosságra a fejlesztők. Remélhetőleg folytatódik a javuló tendencia, és akkor elképzelhető, hogy a Chronicles trilógiát záró Russia epizód - amely 1918-ba, a dicsőséges októberi forradalom után bolsevik uralom alá került Oroszországba kalauzolja el a játékosokat - értékelése már hetessel kezdődjék. Hamarosan azt is teszteljük.

Assassin's Creed Chronicles: India
Bátortalanul tipeg a megfelelő irányba, de még messze a cél.
Ami tetszett
  • Stílusos képi világ
  • Új mechanizmusok
  • Változatosabb játékmenet
Ami nem tetszett
  • Nem minden újdonság ésszerű
  • Visszatérő problémák
  • Érdektelen történet, kiszámítható cselekmény
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)