Hirdetés

Brutális összecsapások elé néznek az Assassin's Creed Valhalla játékosai

|

A fejlesztők meséltek egy keveset arról, hogyan is alakul majd a harc az Assassin's Creed Valhallában.

Hirdetés

Ha nem tette volna elég egyértelművé a hazai Digic Pictures által készített cinematic trailer, hogy az Assassin's Creed Valhalla összecsapásai szükségszerűen tobzódnak majd a zsigerien erőszakos jelenetekben, a fejlesztők kijelentéseit követően szemernyi kétség sem maradhat bennünk.

Hirdetés

Ashraf Ismail creative director külön kiemelte, hogy a témaválasztás és a korszak önmagában megköveteli, hogy amikor kardok, szekercék, lándzsák vagy buzogányok nyelvén kezdenek el kommunikálni a vikingek és a szászok, akkor bizony nem lehet helye finomkodásnak.

"Muszáj kíméletlennek festenie az összecsapásoknak, mert elég lenyűgöző ellenfelekkel fogtok szembenézné. A mezei harcosok közül kiemelkednek a vezérek, akik fel tudják tüzelni csapataikat, emellett egyedi képességekkel bírnak, és jellemzően tetőtől talpig páncélozottak."

Eivor kétkezes, azaz ugyanolyan ügyesen forgatja fegyverét akár a jobbjában, akár a baljában tartja, és miközben az Odyssey után visszatér az Originsben már megszeretett pajzshasználat, egyáltalán nem muszáj a többnyire fából és bőrből készült alkalmatosság mögé rejtőznünk. Semmi akadálya annak, hogy szekerce és kard, esetleg két fejsze, két kard stb. kombinációjával rontsunk leendő áldozatainkra. Ugyanakkor még az is megengedett, hogy mindkét kezünkkel pajzsot ragadjunk és azokkal pofozzuk ki a lelket ellenfelünkből.

Emellett pedig Eivor amolyan szériatartozékként elsajátítja a fejszehajítás képességét is, tehát akár már több lépés távolságból elkezdhetjük megpuhítani Alfréd harcosait.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)