Hirdetés

Assetto Corsa Competizione teszt - eljött végre a kiteljesedés

|

Az Assetto Corsa fejlesztőinek új játéka elképesztően részletes szimulációs élményt és fotorealisztikus látványvilágot ígér, mi pedig megvizsgáltuk, hogy tartani tudja-e ezeket az ígéreteket.

Hirdetés

Furcsa értékesítési vonalat választott az 505 Games, amikor úgy döntött, hogy az Assetto Corsa Competizione darabjaira szeletelve jelenik meg. Ez egyébként teljesen megfelel a korai hozzáféréses gyakorlatnak, de autós játékban még nem igazán láttuk. Mindamellett, hogy így hamarabb érkezhet pénz a fejlesztéshez, megvan az a buktatója is, hogy a játékosok esetleg elfordulnak a félkész termék egy-egy frissítésekor, hiszen láttunk már olyat, hogy a fejlődés következő fázisa valójában visszalépés volt, és emiatt el is bukott a projekt. Az AC annyiban mindenképpen szerencsés, hogy előző részével sikerült megfogni a közönség azon részét, amelyik inkább a szimulációt preferálja, és nekik az akkori rivális, a Project Cars nem nyújtotta teljes egészében ezt az érzést. Érdemes megjegyeznünk, hogy anno, amikor a két játékról írtunk, igyekeztünk kiemelni, hogy bár nagyon is hasonló ligában játszanak, mégis tisztességtelen a minden részletre kiterjedő összehasonlítás köztük. Már csak azért is, mert a két fejlesztői csapat teljesen eltérő büdzséből gazdálkodott, ami egyébként meg is látszik a termékeken, de nem minőség, hanem például gépjármű-felhozatal terén.

Hirdetés

Egyre több, egyre drágább

A korai hozzáférés keretében tavaly szeptemberben nyúlhattunk először a játékhoz, amikor mindössze egyetlen Lamborghini Huracán (GT3), valamint a Nürburgring állt rendelkezésre, majd pedig szépen fokozatosan kaptuk a tartalmakat, míg a nyár beköszöntével együtt ránk kacsintott a teljes verzió is. Mindez azt jelenti, hogy az induláskor még igen csonka, egyetlen cent híján 25 eurós cím a megjelenésre elfogadhatóvá duzzadt, és jelenleg 44,99 euróért vehetjük meg a gőzboltban, de a megnövekedett árhoz dúsult tartalom is jár. A teljesség igénye nélkül például az, hogy a pályákon ott száguld majd az Aston Martin Vantage V12 GT3, a Bentley Continental GT3, a BMW M6 GT3 és a Ferrari 488 GT3, de aki a karrierrel kezdi, az először a Lamborghini Huracán volánja mögé pattanhat be. Ezzel el is érkeztünk oda, hogy a teljes verzió milyen játékmódokat kínál. Egyrészt nekifoghatunk a már említett karriernek, ami annyit tesz, hogy egy kis élőszereplős monológ után a Lambóban találjuk magunkat, és időmérőn bizonyíthatjuk a rátermettségünket. Természetesen minél jobb időt megyünk, annál inkább odafigyelnek ránk a csapatok, és képességeinktől függően csapnak le ránk vagy hagynak békén.

Mondani sem kell, hogy aki inkább egyedül szeret játszadozni, annak ez a vonal lesz a meghatározó, ám ha nagyon ráunna, tolhat szimpla bajnokságot vagy a free play módban időmérőket, egyéni ízlés szerint összeállított futamokat. Azok számára, akik inkább a világgal mérnék össze magukat, értelemszerűen rangsorrendszer biztosítja a tündöklést vagy éppen a középszerűséget. Sokszor szokott probléma lenni, hogy az online futamokon tudásban igencsak eltérő játékosokat sorsolnak össze a szerverek, amivel kapcsolatban a fejlesztők úgy nyilatkoztak, hogy ez itt elképzelhetetlen. Hogy ebben mennyi az igazság, azt döntse majd el ki-ki maga, viszont lökdösődő trollok ellen sajnos lehet, hogy a fair play viselkedést is jegyző rendszer túl sokat nem tud tenni.

Vezessünk már végre!

Ennyi előjáték után tényleg itt az idő, hogy bepréseljük magunkat a bukókeret szegélyezte fülkébe, és kigördüljünk a boxból a pályára. Már az előző részből is tudjuk, hogy a fejlesztők képesek élményszintű autózást létrehozni a virtuális térben, és nincs ez másként most sem. Aki hajlandó komolyan venni ezt az egészet, és az első körében inkább arra odafigyelni, hogy üzemkész állapotba hozza járműve olyan részeit, amelyeknek kell némi melegedés, az már ezen a felvezető körön versenyhangulatba tud kerülni, ami leginkább a hangoknak köszönhető. A párezres fordulaton járó motort hirtelen lepadlózva meglepően átjön, ahogy a több száz lóerő a hajtásláncon keresztül az aszfaltra szabadul, és ha akad odahaza egy jófajta erő-visszacsatolásos kormányunk, akkor azt is prímán érezni, ahogy az autó megpróbál kiszabadulni a kezünk közül.

Ha csak virtuálisan is, de minden egyes pillanatban érezni azt a nyersességet, amit egy GT3-as versenyautó hordoz, és eleinte elég sokszor meg fogjuk tapasztalni, hogy nagyon nem mindegy, a kanyaríven mikor és mekkora gázt nyomunk, mint ahogyan a féktávoknál is elég egyetlen nüansznyi késedelem, hogy máris hetykén sisteregjünk a kavicságyban, vagy szívfájdító puffanással csókoljuk meg a szalagkorlátot. Az üvöltő motor képes szinte transzba ejteni az erre fogékony játékost, amihez hozzáadódik az a fajta csörgő-zörgő kísérőhang, ami minden, az összes felesleges belső sallangtól megfosztott járművet jellemez. Nincs zajcsillapítás, puha műszerfal, szövettel bevont könyöklő és fahatású dekoráció. Gyakorlatilag egy nyerésre kihegyezett célszerszámot kapunk magunk alá, amelynek minden porcikája olyan, mintha egyfolytában azon igyekezne, hogy megtréfálja a gyanútlan játékost. De ez csak ideig-óráig tart, amikor ráérzünk a versenyzés valódi ízére, egészen élhetővé válik az egész, mert tudjuk, hogy abban a sikánban úgy dob majd meg a rázókő, hogy tutira korrigálni kell, és ráérzünk a féktávokra, kigyorsításokra. Az eleinte megvadult telepi őrkutyaként üvöltő motor hangorkánja megnyugtat, hiszen tudjuk, ott van az erő, amely alkalmassá tesz minket arra, hogy ne sokadikként vonatozzunk a kanyargó autósorban, hanem vezessük azt. Ez utóbbihoz azonban jó beállítások kellenek, és aki vágja a versenyautók lelkivilágát, minden támogatást megkap ahhoz, hogy saját szájíze szerint állítsa az egyes paramétereket, míg a kevésbé mérnöklelkű játékosok akár egyetlen kattintással/gombnyomással megadhatják, hogy egy stabil, de kicsit lassabb, vagy gyors, de izgága négykerekűt szeretnének maguk alá.

Vegyes érzelmek

Most, hogy végre a teljes játékot tartjuk a kezünkben, a magunk részéről nem tudnánk semmi lesújtót mondani, hiszen a száguldás mellett is precíz és pontos versenyzés élményét nagyon adja, ugyanakkor sokan panaszkodnak a különböző fórumokon, hogy nem az igazi az FFB, nem elég egyértelmű a menü (tény, hogy elsőre el lehet veszni benne), az Unreal Engine 4 szép ugyan, de lehetne szebb. Akad, aki azt kritizálja, hogy túl könnyen megpördül az autó, és igaz, ami igaz, ha egyszer megindult a feneke, nagyon gyorsan, de mégis érzéssel kell korrigálni, különben pörgés lesz belőle. Ugyanakkor mindez betudható annak is, hogy valaki csak játszik, de nem használja a finombeállításokat. Így azt lehetne mondani, bármilyen fura is, hogy szívünk szerint mi több, mint 80 pontot adnánk rá, de ismervén a kritikákat, engedünk a nyomásnak, és így kerül az értékelődobozba az a szám, amit láttok.

Assetto Corsa Competizione
Nem avatunk új királyt, de egy hercegi rang belefér.
Ami tetszett
  • Visszaadja a versenyzés élményét
  • Libabőrös hangok
  • Nekünk szép
Ami nem tetszett
  • Eleinte zavarosnak tűnő menü
  • Akadnak kormányproblémák
  • A pálya egyes pontjain ok nélkül lassulhat
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)