Hirdetés

Átalakul a Halo Infinite battle pass rendszere

|

Még van néhány hét a megjelenésig, de a korán elrajtolt multiplayer béta miatt a fejlesztők már egy halom visszajelzéssel rendelkeznek.

Hirdetés

Nemrég ünnepelte az Xbox a 20. születésnapját, aminek apropóján számos újdonságot jelentett be a Microsoft. Ezek közül kiemelkedik talán a saját történetüket feldolgozó dokusorozat és a tény, hogy ugyan csak decemberben jelenik meg hivatalosan a Halo Infinite, a többjátékos módot már most elérhetővé tették, a battle passban elért progresszió pedig megmarad a teljes játék megjelenésekor.

Mindenkinek előnyös ez a felállás, hiszen a játékosok előbb vethették bele magukat a kalandba, a fejlesztők pedig sokkal hamarabb elkezdhetik javítani a közönség által felfedezett hibákat vagy a szerintük kiegyensúlyozatlan mechanikákat.

Hirdetés

Amint az fentebb írtuk, előrehaladásunk a battle passban megmarad a teljes játék megjelenésével, ez azonban nem túl nagy vállalás a fejlesztést végző 343 Industries részéről, hiszen a belépőben megtalálható tartalmakat jelenleg piszok nehéz kiszedni a játékból.

Ezt számtalan játékos szóvá tette, amire szerencsére reagált is a közösségi kommunikációért felelős John Junyszek:

A fejlesztők hamarosan bevezetik például a "játssz 1 játékot" kihívást, ami a folyamatos fejlődést fogja elősegíteni, mellette pedig rámennek arra, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a battle pass, néhány heti kihívást pedig el is távolítanak a játékból.

Apró kellemetlenség, hogy a heti kihívásokat újraindítja a 343 Industries, ezért azonban a Sigil Mark VII Visorral kárpótolja a játékosokat. Ennek megszerzéséhez csak be kell jelentkezni november 23-30. között, illetve a XP duplázók két órán át lesznek aktívak az eredeti, félórás beállítás helyett.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)