Hirdetés

Just Cause 3 - elbocsátásokkal zárult a fejlesztés

|

Az Avalanche Studios az elmúlt hónapokban két nagy volumenű játékot is készített, mégis kénytelen volt megválni néhány dolgozójától.

Hirdetés

Nagy év volt ez az Avalanche Studios számára. Míg az újonnan alapított New York-i stúdió a Mad Maxet készítette, Stockholmban az egy hónap múlva megjelenő Just Cause 3-on dolgoztak. 

A Mad Max már pár hónapja megjelent, a Just Cause 3 pedig aranylemezen van, így az alapjáték fejlesztése is befejeződött. A fejlesztés végén előfordul, hogy csökkentik a létszámot, ha úgy látják, egy darabig nem kezdenek új, hasonló méretű projektbe. Most is hasonló dolog történt: "Új projektekbe vágtunk, de azokhoz más méretű csapatok és más képességek kellenek, így sajnos el kellett engednünk néhány tehetséges fejlesztőt" - nyilatkozta a csapat egyik illetékese. "Húsz embert bocsátottunk el New Yorkban. Hasonló számban küldtünk el embereket a stockholmi stúdióból a nyáron, de jelen pillanatban próbáljuk egy részüket visszaszerezni. Valószínűleg jövőre is toborzunk majd. Ez a szerencsétlen eset nem befolyásolja egyik jelenlegi projektünket sem, és igyekszünk elkerülni a hasonló szituációkat a jövőben."

Az elbocsátások tehát főleg a New York-i csapatot érintik. Ha a Just Cause sorozat teljes mértékben a stockholmi kirendeltséghez tartozik, valószínűleg a DLC-ket is ők készítik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)